Manipulálhatták a bankközi kamatlábakat

Vizsgálatot folytatnak amerikai, japán és brit hatóságok annak kiderítésére, manipulálták-e a bankok a londoni bankközi kamatlábakat. A vizsgálat arra a tizenhat bankból álló bizottságra fókuszál, mely a brit bankszövetséget (British Bankers’ Association) segíti a londoni bankközi kamatláb-benchmark meghatározásában.

A gyanú szerint 2006 és 2008 között, még a válság előtt is manipulálták az USD Libort - nyilatkozta a Financial Times hasábjain egy meg nem nevezett bennfentes. Az ügy kedden került napvilágra, amikor a UBS közölte: idézést kapott három amerikai hatóságtól, és a japán pénzügyi felügyelet is információkat kért be a svájci bankóriástól az ügyben.

A bank közlése szerint a hatóságok arra kíváncsiak: akár egymaga, akár más bankokkal együttműködve folyamodott-e a Libor ráták manipulálásához a bank bizonyos időszakokban. A lap úgy tudja, tanúkihallgatásokra is sor került már az amerikai tőzsdefelügyeletnél, az igazságügyi minisztériumnál, illetve a brit bankfelügyeletnél is.

A BBA 10 devizanem esetében 8-20 bank közreműködő bank segítségével hozza nyilvánosságra a Libor kamatlábakat. A szélsőséges értékek kiszűrésével a bankok által közölt kamatlábak mediánja adja az aktuálisan közzétett kamatlábat, ami azt mutatja, a bankok nagyjából mekkora kamatozás mellett képesek bankközi hitelhez jutni eltérő futamidők mellett. A Libor a becslések szerint 350 ezer milliárd dollárnyi pénzügyi eszköz árazásának alapjául szolgál.

A Liborral kapcsolatban korábban is számos kritikát fogalmaztak már meg, többek között a manipuláció kérdése is. Sokan úgy vélik ugyanis, rosszabb időkben nem hajlandók elismerni magasabb finanszírozási költségeiket az érintett bankok.

Bár az érintettek (köztük a hatóságok) nem nyilatkoztak az ügyről, a Bank of America, a Barclays, a Citigroup, a Credit Suisse, a Deutsche Bank, az HSBC, a JPMorgan Chase, a Lloyds, a Rabobank, a Royal Bank of Canada, a Bank of Tokyo-Mitsubishi, a Norinchukin Bank, a Royal Bank of Scotland és a WestLB lehet érintett.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59