Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Nagyon kell az oroszoknak a Mol

2011.04.07. 11:36

A Kommerszant című orosz lap "A Surgutneftegazt nem engedik be a Molba" címmel közölt cikket csütörtökön arról, hogy a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma szerdán elsőfokú ítéletében elutasította az orosz konszern keresetét, amelyet a Mol ellen nyújtott be. Az orosz cég azt kérte, hogy helyezzék hatályon kívül a Mol 2010. április 20-i igazgatósági határozatát, amelynek értelmében az 5 százaléknál nagyobb résszel bíró tulajdonosoknak fel kell fedniük tulajdonosi struktúrájukat.

Az ítélet értelmében a konszernt továbbra sem veszik fel a Mol tulajdonosainak jegyzékébe, és így nincs joga részt venni az idei közgyűlésen sem. A cikk ismertette a 21,2 százalékos részvénycsomag megvásárlásának történetét s az azóta bekövetkezett fejleményeket, majd rámutatott: a helyzetet nem sikerül megoldani a hatalom beavatkozásával sem.

"Igor Szecsin energetikai kérdésekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes, aki a Kommerszant forrásai szerint a Mol-rész megvásárlásának legfőbb kurátora, 'nagyon szépnek' nevezte az üzletet, és hangsúlyozta, hogy a Surgutneftegaz nem szándékozik eladni pakettjét, függetlenül attól, hogy nem vehet részt a társaság döntéseiben" - írta a lap. A forrásai tudnak róla, hogy "a rész megvásárlására vonatkozóan érkeztek ajánlatok a magyar kormány részéről, de az orosz fél ezeket nem vizsgálja".

Igor Szecsin szavai szerint Oroszország Magyarország és az Európai Unió vezetéséhez fordulhat annak érdekében, hogy a Surgutneftegaz gyakorolhassa részvényesi jogait - emlékeztetett a lap. Szó szerint idézte Szecsint, aki kifejtette: "nem nyúlunk a Mol országunk területén lévő vagyontárgyaihoz - ilyenek is vannak -, és nagyon korrekt módon viselkedünk, magyar partnereinknek különféle megoldási variánsokat ajánlunk". Felidézte a lap azt is, hogy Szecsin 2009. júniusában leszögezte: "feltétlenül támogatni fogjuk a Surgutneftegazt".

A lap kérdésére Alekszej Kokin, az Uralsib befektetési társaság elemzője úgy vélte, hogy a Surgutneftegaz számára egyetlen megoldás maradt: a pakett eladása. Kokin azt mondta, a pakett jelenleg 2,2 milliárd eurót ér, így az orosz társaság, amely 1,4 milliárdért vette azt, 800 millió eurós haszonra tehetne szert. Valerij Nyesztyerov, a Troika Dialog befektetési társaság szakértője rámutatott: a Molba való befektetés jövedelmező a Surgutneftegaz számára, de felhívta a figyelmet: a pakett megvásárlásával a Surgutneftegaz "esetleg nem csupán gazdasági, hanem politikai érdekből is cselekedhetett".