16:00, December 09. ÉLŐ
Horvátország 0
Brazília 0
Education City Stadion Negyeddöntő
20:00, December 09.
Hollandia 0
Argentína 0

Marosvásárhelyre megy az IBM

2011.04.28. 10:03

Leghamarabb másfél év múlva, legkésőbb három-négy éven belül Marosvásárhelyen megnyitja új, tizenegyedik kutatóközpontját az International Business Machines (IBM), amely elsősorban a helyi egyetemeken végzett szakembereknek nyújt majd elhelyezkedési lehetőséget.

Az IBM szándéka szerint az intézmény tevékenysége nemcsak Romániát, de a teljes kelet-európai térséget ki fogja szolgálni. Ennek érdekében Marosvásárhely vezetősége már együttműködési szerződést kötött a gyulafehérvári, kolozsvári és brassói polgármesterekkel is - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere a lapnak arról beszélt, hogy a várost kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően választották a kutatóközpont helyszínéül, és tekintettel voltak a környéken már létező, illetve a közeljövőben autópályával bővülő infrastruktúrára is. Az is sokat nyomott a latba, hogy a megyeszékhelyen már korábban megtervezték az úgynevezett Digitális város elnevezésű programot, amelyben többek között kutatási és orvosi informatikai technológiai park létesítése is szerepel.

A kutatóközpont kiépítésének első fázisában, két év alatt mintegy ezer munkahely létesülhet, azt követően pedig, ötéves távlatban háromezer.

Kenéz Lajos, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánhelyettese a lapnak elmondta, hogy az egyetem már alapításakor felkészült az interdiszciplináris jellegű kutatásokra, a szakokat is úgy indították, hogy a fizikától a számítástechnikáig, az anyagtudományig több szakterületet kiszolgáljon.

Jelenleg az IBM Research világszerte működő tíz kutatási központjában több mint 3000 dolgozót foglalkoztat.



  • Hírek
  • Hírek