Afrikában gazdagodna a sztárbefektető

2011.07.05. 15:50

Mark Mobius, a Templeton Emerging Markets ügyvezetője szerint igen nagy növekedés előtt állnak a fejlődő piacok.

A befektetési gurut aggasztja, hogy sokat beszél a világ az euró végéről. Szerinte Görögország kiszállása az eurózónából nem fogja megoldani a problémákat. Kína kapcsán azt mondta, hogy ha csökken is a növekedés, még akkor is kimagasló lesz a növekedése. Miközben a lakosság egy százalékkal, a gazdaság nyolc százalékkal is nőhet, ez az egy főre jutó fogyasztásban is le fog csapódni.

Mobius szerint jó befektetési célpont a megújuló energia. A szakértő megint csak Kínával példálozva elmondta: a kínai energiatermelés négyötöde a szénhez kötött, ami kiugró, ezért az irány egyértelműen a megújulóké.

Az aranykeresletről elmondta, hogy Kínában igen nagy becsben tartják a nemesfémet, Indiában szintén, ezért az aranykereslet fennmaradására számít.

Mobius szerint a kilengések ellenére a fejlődő piacok háromszor akkora gazdasági növekedést produkáltak az elmúlt időszakokban mint a fejlettek, bármilyen időtávot is nézünk.