Üres állások tömege Németországban

2011.08.12. 08:12

Németországban a második negyedévben összesen 974 ezer állásra vártak jelentkezőket, ez 190 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A betöltetlen állások túlnyomó többsége − szám szerint 815 ezer − a 82 millió lakosú ország nyugati részén várta a jelentkezőket.

A szabad munkahelyek száma 2010 végén és 2011 elején is az egymilliós határ körül volt, azóta viszont kissé visszaesett a munkaerőpiac dinamikája, írta a Napi Gazdaság.

Az első negyedévhez képest 80 ezerrel csökkent a betöltetlen állások száma, de a kereslet így is erős. A német munkanélküliségi ráta júliusban 7 százalék volt, ez a legalacsonyabb érték a német újraegyesítés óta − a történelmi csúcsot 2005 elején mutatta a statisztika, 12,6 százalékos munkanélküliséggel.

A válságból az export révén hamar kilábaló német gazdaságban gyorsan javult a foglalkoztatási helyzet, bár ez főleg az olyan, a munkaerőpiacot rugalmasabbá tevő megoldásoknak köszönhető, mint a rövidített munkaidő, a munkaerő-kölcsönzés és a határozott időre szóló munkaszerződés terjedése.