Elfogták a UBS-t veszteségbe döntő brókert

2011.09.15. 13:03

A Reuters tudósítása szerint Londonban elfogták azt a 31 éves férfit, aki a gyanú szerint nem engedélyezett tranzakciókkal összesen kétmilliárd dolláros kárt okozott a svájci UBS banknak.

A bank csütörtök reggel közölte a honlapján, hogy felfedezték a csalást, aminek jól érzékelteti a méretét, hogy emiatt lehet veszteséges a bank a harmadik negyedévben. A közlemény szerint az ügyfelek számláit nem érinti a kár.

A férfi a UBS befektetési bankjának londoni részlegében dolgozott, aminek a lehető legrosszabbkor jött a rossz hír: éppen most próbálják helyreállítani a befektetők bizalmát az elmúlt évek válsága és a botrányt okozó pletykák után, amik szerint  bankárok segítettek vagyonos amerikai ügyfeleknek kikerülni az adókat. A befektetési bank összesen 18 ezer embert foglalkoztat, nagy részüket Londonban és az Egyesült Államokban.

Legutóbb 2008 elején történt hasonló méretű csalás, akkor a Société Générale francia bank egyik brókere többek között fedezet nélkül kötött határidős ügyletekkel összesen ötmilliárd eurós kárt okozott a banknak.