Két amerikai kutatóé a közgazdasági Nobel-díj

Két amerikai közgazdász, Thomas J. Sargent, a New York University professzora és Christopher A. Sims, a Princeton munkatársa nyerte a közgazdasági Nobel-díjat. A díjazottak nevét hétfőn hirdette ki a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

A két közgazdász az akadémia indoklása szerint jelentős előrelépést ért el a gazdaságpolitika és a különböző makrogazdasági adatok - például a GDP, infláció, foglalkoztatás vagy beruházások - közötti ok-okozati viszony feltérképezésének módszertanában.

Ezek a hatások általában kétirányúak - a gazdaságpolitika hat a gazdaságra, de a gazdaság is hat a gazdaságpolitikára. Ebben a viszonyrendszerben elsődleges szerepet játszanak a jövővel kapcsolatos várakozások: a magánszektor növekedéssel és politikával kapcsolatos várakozásai befolyásolják a bérekkel, megtakarításokkal és beruházásokkal kapcsolatos döntéseit. Ezzel párhuzamosan a gazdaságpolitikai döntéseket befolyásolják a magánszektor várható teljesítményével kapcsolatos várakozások.

"Az új Nobel-díjasok módszerei alkalmasak ezeknek az ok-okozati viszonyoknak az azonosítására és a várakozások szerepének magyarázatára. Ezzel feltárhatóvá válnak a váratlan és a rendszerszintű gazdaságpolitikai váltások hatásai" - áll az akadémia közleményében.

Az ítélőbizottság kiemelte, hogy a két díjazott által az 1970-es, 1980-as években publikált meghatározó fontosságú írások olyan eljárásokat vezettek be, amelyek mára nélkülözhetetlen eszközzé váltak a makrogazdasági elemzésben. A kitüntető cím mellé együtt 10 millió svéd korona (1,07 millió euró) pénzjutalom jár a két díjazottnak.

Szabó-Bakos Eszter, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense szerint Thomas Sargent és Christopher Sims azt kutatták, hogy ideiglenes, illetve tartós gazdaságpolitikai beavatkozások milyen hatást gyakorolnak gazdasági változókra.

A Makroökonómia Tanszék vezetője kifejtette: Sargent inkább az elméleti makroökonómia területén alkotott maradandót, azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy miként kell megépíteni a modelleket, míg Sims a modellszámítási eljárásokban és az ökonometriában tett sokat az általa feltalált új modellbecslési eljárásokkal.

Szabó-Bakos Eszter elmondta: Sargent hetvenes évekbeli publikációi előtt keynesi modellekkel dolgoztak a makroközgazdászok. Ezek azt feltételezik, hogy rögzítettek a gazdasági szereplők magatartásegyenletei, azaz, hogy nem a szereplők magatartása változik, csupán a gazdasági szereplő döntése.

Sargent azonban helyesen látta, hogy valójában abban a pillanatban, hogy sokk  éri a rendszert, azaz a gazdaságpolitikai döntéshozó megpróbálja más döntésre késztetni a szereplőket, a szereplő megatartása is megváltozik. Ehhez más modellezési szemlélet szükségeltetik - hangsúlyozta a közgazdász.

Elmondta: alapvetően módosították a makromodell-építésről, illetve a makromodellekkel való számolásról alkotott elképzeléseket. A gazdasági döntéshozatalnál nem elégséges, hogy egy beavatkozásnál a várható hatás irányát legyünk képesek megmondani, az a kérdés, hogy mikor fog bekövetkezni a változás, és az milyen mértékű lesz - magyarázott az egyetemi oktató.

Rátfai Attila, a Közép-Európai Egyetem oktatója szerint a díjazott közgazdászok tevékenységükkel a makrogazdasági kutatások - a szakkönyvek terminológiáját használva - forradalmi átalakításához járultak hozzá. A változás abban áll, hogy a makroökonómusok oly módon kezdtek el makrogazdasági folyamatokról gondolkodni, amely mód magában foglalja a várakozásokat, a gazdasági szereplők várakozásit - értékelt a szakember.

Az egyetemi docens szerint röviden összefoglalva, a várakozások szerepének formalizálásáért, ezeknek a makromodellekbe való beépítéséért kapott Nobel-díjat Sargent és Sims. Kifejtette: dinamikusak lettek a modellek, a korábbi évtizedek keynes-i statikus modelljeivel szemben. Rátfai Attila kérdésre válaszolva elmondta: a két közgazdász új irányokat teremtett a makrogazdasági kutatás számára: a központi bankok és néhány nemzetközi szerv nagy részben épít kutatási eredményükre.

Elmondta: munkásságukkal a modern dinamikus, sztochasztikus általános egyensúlyi modellek (DSGE) alapjaihoz járultak hozzá. Az ilyen modellek esetében kezdtek el először gondolkozni azon, hogy kiszámítható és előre nem várt változások vannak a gazdaságban. Az is új szempont lett továbbá, hogy mennyire tartósak a különféle váratlan események hatásai - magyarázta Rátfai Attila.

Kifejtette: a monetáris politika nagy kérdése, hogy mennyire kell szabályokat követni, és mennyire kell egyedi beavatkozásokat végrehajtani, azaz reagálni a napi, aktuális fejleményekre. Mint mondta, a mai monetáris politika a világ jó részén szabály alapú. A legtöbb ilyen szabály az inflációs célkövető szabály. Ennek az egyik eredete éppen Sargent és Sims munkájában lelhető fel - tette hozzá. Kijelentette: e tekintetben munkásságuk az egyik példa arra, hogy a gazdasági elmélet gyakorlattá válik.