Megállt az élet Görögországban

2011.10.19. 13:54 Módosítva: 2011.10.19. 18:38

Kétnapos általános sztrájk kezdődött ma Görögországban. Ez az első olyan, a tervezett megszorítások elleni tiltakozás, amiben kisvállalkozások és boltok tulajdonosai is részt vesznek.

Gyakorlatilag az összes területen leállt az élet, a reptéri forgalomirányítók 12 órás munkabeszüntetése miatt a görög repülőtereken 150 járatot kellett törölni, de szünetel a buszok és vonatok közlekedése is. Zárva vannak a hivatalok, a szemetesek napok óta tartó sztrájkja miatt pedig egyre nőnek az utcákon a szeméthegyek.

A hatóságok ötezer rendőrt mozgósítottak Athénban, kétezret pedig készültségbe helyeztek. A parlament közelében összecsapások robbantak ki: a feketébe öltözött és álarcot viselő tüntetők márványdarabokat és Molotov-koktélokat hajítottak a rendőrökre, akik válaszul könnygázzal, valamint fény- és hanggránátokkal próbálták meg feloszlatni a randalírozókat. A mentők tájékoztatása szerint tizennégy rendőr és három tüntető megsérült.

Az összetűzések később is folytatódtak a Szintagma tér körül tartott tüntetések környékén. A csuklyát és maszkot viselő tüntetők ablakokat zúztak be, bankfeliratokat vertek le. A randalírozók összeverekedtek a békés tüntetőkkel, akik megpróbálták megakadályozni őket, hogy megrongálják az üzletek és bankok kirakatait.

A külügyminisztérium épülete előtt vasrudakkal szintén szétvertek egy őrbódét kisebb csoportok, majd a rohamrendőrök itt is szétkergették a dühöngő tüntetőket. A külügyminisztérium közelében a taxis szolgáltatás liberalizálása ellen tüntető háromszáz taxis kövekkel és szemeteskukákkal bombázta a rendőrkordont, ami könnyfakasztó gránátok bevetéséhez vezetett.

Az országban már hónapok óta fel-fellángolnak az indulatok és egymást érik a sztrájkok, ahogy a kormány újabb és újabb megszorításokkal próbálja elkerülni az államcsődöt.

A mostani tiltakozást az indokolja, hogy a parlament ma és holnap szavaz egy új csomagról, ami elbocsátásokat, fizetéscsökkentést és adóemelést is tartalmaz. Csak a közszférában 30 ezer embert függesztenek fel, ők egy darabig csökkentett fizetést kapnak.

Közben az országnak egyre égetőbb szüksége van az EU és az IMF mentőcsomagának következő 8 milliárd eurós részletére, különben a kormányzat szerint novemberben kifogynak a pénzből.