Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Ha van pénz, nincs gyerek, ha nincs, van?

2011.10.31. 07:53
A gyerekvállalást támogató hazai pénzbeli juttatások és adókedvezmények alapján azt gondolhatnánk, hogy ott születik a legtöbb gyerek, ahol a legtöbb a pénz. Ennek azonban pont az ellenkezője igaz: a szegény országok termékenysége messze lekörözi a gazdagokét. Azonban van egy térség, ahol még a fejlett államokénál is alacsonyabb a gyerekvállalási kedv, ez pedig Közép-Európa.

„Ha sok rá a pénz, sok lesz a gyerek” – nagyjából ebből az alapvetésből indul ki a legtöbb állam népesedési politikája. Ez úgy próbálja ösztönözni a családok gyerekvállalását, hogy több pénzt hagy a gyerekeseknél, vagy akár direkt támogatást ad nekik.

Ez a szemlélet abból indul ki, hogy a családok azért nem vállalnak elég gyereket, mert nincs rá pénzük. Valójában azonban nem ilyen egyszerű a kapcsolat a gazdasági lehetőségek és a népesség változása között.

Koncentrált növekedés

A Föld lakosságának elmúlt évtizedekben végbement rohamos növekedése – amely eredményeként napokon belül hétmilliárdan leszünk – földrajzilag viszonylag koncentrált. És valószínűleg az marad a következő évtizedekben is, amikor, bár lassuló ütemben, de folytatódik ez a növekedés (a becslések szerint 2100 körül leszünk 10 milliárdan).

A Tárki összeállítása szerint ma az emberek mindössze 18 százaléka él olyan országban, ahol a termékenység szintje magasnak mondható. Ezek olyan országok, ahol egy nőnek átlagosan több mint 1,5 lánya születik.

A népesség évi növekedése a világ országaiban (százalék), Forrás: Világbank
A népesség évi növekedése a világ országaiban (százalék),
Forrás: Világbank

Ezek az országok éppen a Föld legszegényebb régióiban találhatók. Közülük harminckilenc van Afrikában, kilenc Ázsiában, hat Óceániában és négy Latin-Amerikában. Európában és Észak-Amerikában egy ilyet sem lelhetünk fel. Ami megerősíti azt a statisztikai-demográfiai adatokból ismert tényt, hogy a gazdag országokban, hiába a több pénz, kevesebb gyerek születik.

Ennek természetesen számos oka is lehet – ilyen például, hogy a gazdagabb társadalmak a kapitalizmus fejlődése során individualizálódtak, így vesztett a szerepéből a család. De szerepe van annak is, hogy gazdaságilag is kevésbé vannak ráutalva az emberek a kiterjedt rokonsági hálóra, mint a szegényebb, kevésbé fejlett társadalmakban, egyszerűen azért, mert komplexebb az intézményrendszer (például szervezett formái vannak az idősök ellátásának, ha valaki magatehetetlenné válik, nem szorul feltétlenül a szűkebb-tágabb család, a hozzátartozók ápolására).

Az egy főre jutó GDP éves növekedési üteme (százalék), Forrás: Világbank
Az egy főre jutó GDP éves növekedési üteme (százalék),
Forrás: Világbank

A kulturális normák változásával – például a szinglilét divattá válásával – egyidejűleg átalakultak az egyéni életpályák is. A karrier fiatal korban a háttérbe szorítja a családalapítást, így egyre későbbre tolódik a gyerekvállalás időpontja. Emellett befolyásolja a gyerekvállalási kedvet az is, hogy a társadalomban látottak alapján hány gyerek felneveléséhez tartjuk magunkat elég gazdagnak. Ez például jelentős hatással van arra, hogy miért vállalnak kevés gyereket a magyarok: magunkat ugyanis inkább az átlagos – és nálunk jobban élő – nyugat-európaik, mint mondjuk egy közép-afrikai családhoz hasonlítjuk.

Lehet-e okosan szabályozni?

A viszony ugyanakkor nem egyértelmű a gazdasági fejlettség és a termékenység között. A fenti térképről is látszik, hogy éppen a mi térségünkben és egyes posztszovjet államokban a legalacsonyabb a termékenység, noha nem mi vagyunk a legfejlettebb államok.

Ez nagyjából azzal magyarázható, hogy ezekben az országokban kulturálisan már átalakult úgy a társadalom, hogy a családok az esetek nagy részében tudatos tervezéssel vállalnak gyereket, viszont nem működik olyan kifinomult gyerekvállalást ösztönző rendszer, mint a nyugati államokban.

Az ellenpéldát, pontosabban ellenpéldákat az ázsiai és afrikai országok jelentik. Egyfelől a jelenleg legnépesebb Kína és India, ahol egy nagyon szigorú népességszabályozással épp a gyerekvállalási kedv visszaszorítása volt a cél – és ez olyan sikerrel járt, hogy előzetes becslések szerint például Kína népessége ugyan 15-20 év múlva ér majd csak a csúcsra 1,4 milliárd fővel, de aztán az egykepolitika és a nemi egyensúly részben abból fakadó felbomlása miatt ötven-hatvan év alatt egymilliárd alá fog csökkenni. Másfelől viszont továbbra is drasztikusan nő az afrikaiak száma. Itt nincs szükség népesedést ösztönző szociálpolitikára – nincs rájuk szükség –, épp ellenkezőleg, az a baj, hogy elmaradtak a családtervezési programok.

Tartósan mindkét folyamatnak nagyon súlyos gazdasági kockázatai vannak: a népességfogyás éppúgy fenntarthatatlanná teszi a fejlődést – nem csoda, hogy a nyugat-európai és más fejlett országok folyamatos migrációs utánpótlásra szorulnak –, mint a kezelhetetlenül nagy gyerekszám.

Korlátozott segítség

Visszatérve a térségünk problémáira: itt elvileg vannak a népesedést szolgáló kormányzati megoldások, például gyerekvállalást szolgáló pénzbeli juttatások. Csakhogy sokszor épp ez a baj. A legtöbb közép- és kelet-európai államban csak korlátozottan teszi lehetővé az intézményrendszer az anyáknak a gyors visszatérést a munkaerőpiacra – részben ennek a kilencvenes évek elején megjelent foglalkoztatási problémák is az okai –, és inkább a közvetlen, pénzbeli támogatásra koncentrál.

Pedig számos kutatás jutott arra a következtetésre – többek között dél- és észak-európai modellek összevetésével –, hogy a pénzbeli juttatások kisebb mértékben járulnak hozzá a valóban megszületett gyerekek számának növekedéséhez, mint azok a rendszerek, amik arra koncentrálnak, hogy széles körű bölcsődei ellátással, családbarát munkaügyi szabályokkal tegyék lehetővé a munka és a gyerekvállalás összehangolását. Igaz, a legjobban működő rendszerek sem képesek arra, hogy gyereket szüljenek a szülőképes korban lévő nők helyett.