Tavasszal vezethetik be a tranzakciós adót a franciák

2012.01.06. 21:37

Franciaország szükség esetén egymaga is kész kivetni tranzakciós adót a pénzügyi műveletekre, nem fognak mások beleegyezésére várni – jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök a Mario Monti olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélését utáni sajtótájékoztatón.

François Baroin francia pénzügyminiszter már korábban is hasonló értelmű kijelentést tett. Az adó még az idén napvilágot lát – fogalmazott. Barion a jövő héten tárgyal német hivatali kollégájával, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszterrel a témáról, aki szintén az adó bevezetésének a híve.

A Libération francia napilap korábbi értesülése szerint még az áprilisi elnökválasztás előtt pótköltségvetés keretében bevezetésre kerül az adó. Sarkozy elnök tanácsadója, Herni Guaino szerint az adó bevezetéséről még januárban döntenek.

Berlin szkeptikus a tranzakciós adó ügyében, és elveti a különutas megoldásokat is. Steffen Seibert német kormányszóvivő szerint az adót az EU 27 tagországában kell bevezetni.
Mario Monti olasz miniszterelnök hasonló álláspontot képvisel. A francia pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően kijelentette, hogy természetesen elengedhetetlen, hogy az egyes országok ne lépjenek külön útra az adó bevezetésében. Kifejtette, hogy az európai megoldásokban hisz.

Sarkozy az olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy teljes az egyetértés Franciaország és Olaszország között az adósságválság megoldási lehetőségeinek kérdésében.

Hiszünk az euróban és Európában, és meg vagyunk győződve róla, hogy mindenki megteszi a krízis leküzdéséhez szükséges lépéseket – mondta Sarkozy, majd gratulált Monti kormányának a november óta gyorsan meghozott döntésekhez. Mario Monti az elkövetkező két hónapra további intézkedéseket helyezett kilátásba az eladósodás megfékezésére.

Az már nem elég, hogy az egyes európai országok elvégzik a házi feladatot. Most már az egész euróövezet hitelességét kell helyreállítani. Én bízom benne hogy ez sikerül, a piacok azonban még nem teljesen. Aki ma Európában kormányon van, annak a piaci bizalom helyreállítása a feladata – mondta Mario Monti.

Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár január 20-án Rómába utazik az euróövezeti válságból kivezető lehetséges utakat megvitatására Mario Monti olasz miniszterelnökkel – közölte pénteken a francia elnök az olasz miniszterelnökkel Párizsban folytatott megbeszélést követően.

Nicolas Sarkozy hétfőn Berlinbe látogat a legutóbbi uniós csúcson hozott döntése végrehajtásának megvitatására Angela Merkel kancellárral.



  • Hírek
  • Megtakarítás