Szülei is sokallják a bankvezér fizetését

2012.01.27. 14:23

Még szüleim is azt mondják, túl sokat keresek - nyilatkozta az elmúlt években több alkalommal is az állami többségi tulajdonba lévő Royal Bank of Scotland vezérigazgatója. Stephen Hester javadalmazására most már kevesebb "panasz" lehet odahaza: a 2011-es év után a Bloomberg szerint kevesebb, mint feleannyi bónuszt kap majd, mint egy évvel korábban - írja a Portfolio.

Jelenlegi árfolyamon 963 ezer font, vagyis közel 341 millió forintnyi bónusz üti a markát az 51 éves Hesternek 2011-es munkája gyümölcseként, ami kevesebb, mint a fele az egy évvel korábbinak. A 3,6 millió darab részvény formájában kifizetésre kerülő bónuszt azonban nem most kapja meg, ugyanis 2014-ig elhalasztják a kifizetését. Hester tavalyi munkabére egyébként 1,22 millió font, jelenlegi árfolyamon közel 432 millió forint volt.

A bank közleménye szerint a vezérigazgató javadalmazása nagyon szorosan követi a társaság felépülését. Mint ismeretes, az RBS a történelem legnagyobb, 45,5 milliárd fontos bankmentő csomagját kapta 2008-ban, és az összeomlást követően nevezték ki Hestert a bank élére. A társaság vezetőinek javadalmazásába - mivel többségi, 82 százalékban állami tulajdonú bankról van szó - David Cameron miniszterelnök is komolyan beleszól: a közelmúltban kijelentette, Hester bónusza nem lépheti túl az 1 millió fontot.

Chris Leslie, az ellenzéki Munkáspárt szóvivője még így is kudarcosnak nevezte a brit kormány erőfeszítéseit a "túlzott bónuszok" kifizetésének korlátozására. A Konzervatív Párt szerint az lenne elfogadhatatlan, ha Hester ugyanakkora bónuszt kapna, mint tavaly, a Munkáspárt pedig, amikor kormányon volt, elmulasztotta korlátozni a banki javadalmak kifizetését.

A másik nagy (ám kisebbségi) állami tulajdonú bank, a Lloyds vezetője nem veszi fel a neki szánt 2,39 millió fontnyi bónuszt. Antonio Horta-Osorio ezt azzal indokolta, hogy kilenc hétig távol volt munkájától kimerültség miatt.