Nem tud fizetni a Shell

2012.03.27. 08:30

Közel egymilliárd dollárral tartozik az iráni állami olajvállalatnak (NIOC) a Shell, ekkora összegből négy óriástankert lehetne teletölteni mintegy 8 millió hordónyi olajjal, írja a Napi Gazdaság. A cég fizetne ugyan, de a Teherán ellen bevezetett szankciók ezt szinte lehetetlenné teszik. Az országba irányuló európai és amerikai átutalások teljesen leálltak, így a Shellnek valamilyen más módot kell találnia, hogy kiegyenlítse a számlát.

A társaság, amely 100 ezer hordós napi vásárlásaival Irán második legnagyobb céges partnere a török Tupras mögött, megelőzve a francia Totalt, nem szeretné, ha megromlanának kapcsolatai egyik fontos beszállítójával, ezért több lehetséges módozatot is vizsgál. Szakértők szerint elképzelhető, hogy valamilyen dubai bankon keresztül próbál majd pénzt juttatni az országba, de extrém helyzetben az is lehetséges, hogy a Shell megfogadja Teherán javaslatát és arannyal fizeti ki tartozását.