Warren Buffettnál rákot diagnosztizáltak

2012.04.18. 09:40
Első stádiumban lévő rákos megbetegedést diagnosztizáltak a világ leghíresebb befektetőjénél, Warren Buffett-nél, a guru azonban levelében tájékoztatta a befektetői közönséget, hogy ez nem életveszélyes – számolt be a Bloomberg.

Első stádiumban lévő prosztatarákot állapítottak meg a 81 éves Warren Buffettnél, aki egy két hónapos kezelést kezd majd el. Ezalatt az időszak alatt az utazások korlátozva lesznek, azonban más téren napi feladatait nem érintik a vizsgálatok - közölte a legendás befektető, aki jelenleg is a Berkshire Hathaway elnöke.

Jól érzi magát

„Nagyszerűen érzem magam” – írta levelében Buffett, aki hozzátette, azonnal tájékoztatni fogja a részvényeseket, ha egészségi állapotában változás áll be. A diagnózis a rák esetében a legenyhébb fokozatot állapította meg, melynél az ötéves túlélési arány közel 100 százalék.

A Berkshire Hathaway B-sorozatú részvényei 1 százalékkal csökkentek a tegnapi, zárás utáni kereskedésben. Meyer Shields, a Stifel Nicolaus & Co. elemzője mérsékelt gyengülést vár a Berkhsire részvényeinek piacán.

Dúsgazdag és puritán

Warren Edward Buffett 1930-ban született Omahában. Apja részvénybróker és kongresszusi képviselő volt, nagyapjának pedig fűszer boltja volt, ahol a fiatal Buffett mellett a Berkshire Hathaway jelenlegi alelnöke, Charlie Munger is dolgozott. Buffett fiatalon kezdte az ismerkedést a tőzsdével, 11 éves korában már végrehajtotta első tranzakcióját apja brókercégénél. Egyetemi éveit a pennsylvaniai egyetemen kezdte 1947-ben, a gazdasági diplomáját a Nebraska-Lincoln Egyetemen kapta 19 évesen.

1956-ban megalapította saját társaságát, a Buffett Partnershipet hat másik partnerrel együtt. A befektető cég 1962-ben vásárolt meg egy leszálló ágban lévő texiltipari céget, a Berkshire Hathawayt, ám a céget - a tervekkel ellentétben végül - nem értékesítették tovább, hanem megtartották. A vállalat fokozatosan profilt váltott és biztosítóvá alakult, amely készpénzállományát Buffett sikeres befektetésekhez használta fel.

Bár 2008-ban a Forbes listáján a világ leggazdagabb embereként szerepelt, Buffett, vagy ahogy sokszor nevezik, az "omahai bölcs" meglehetősen puritán életstílust követ. Például még mindig ugyanabban a házban él, amelyet 1958-ban vásárolt, éves fizetése a Berkshire Hathaway vezérigazgatójaként pedig mindössze 100 000 dollár, ami az Egyesült Államokban nagyon szerény nagyvállalati menedzseri fizetésnek számít.