Közelebb az európai tranzakciós adóhoz

2012.05.23. 14:01

Jelentős többséggel megszavazta az Európai Parlament szerdán azt a jelentést, amely támogatja a pénzügyi tranzakciókra kivetett illeték európai uniós bevezetését. Anni Podimata jelentéstevő fogalmazása szerint az uniós képviselőtestület ezzel határozott jelzést kívánt küldeni az EU-tagországok állam- és kormányfőinek, akik szerda este Brüsszelben találkozva a gazdasági növekedés lehetőségeiről tárgyalnak.

Az uniós tagországok megosztottak a Tobin-adó néven is ismert illeték egységes bevezetését illetően. Az EP ezért azt is javasolta, hogy az adót akkor is indítsák el, ha egyes tagállamok egyelőre nem vesznek részt a rendszerben. Az uniós szabályok szerint mindazonáltal adóügyben csak egyhangú döntés születhet a tagországok között.

Az Európai Bizottság javaslata szerint 0,1, illetve 0,01 százalékos illetékről lenne szó, tranzakciótól függően. Az EP támogatta a javaslatot, de sürgette, hogy az adó legyen még inkább célzott, semmiképpen ne lehessen megkerülni. A jelentés szerint egyedül a nyugdíjalapok mentesülhetnek az illeték alól.

Az EP a strasbourgi plenáris ülésen 487 igen szavazattal, 46 tartózkodás mellett, 152 voks ellenében szavazta meg a jelentést. Az uniós parlament közleménye arra is emlékeztet, hogy közvélemény-kutatások szerint az EU-lakoság kétharmada támogatja a tranzakciós illeték kivetését.

Az érintett tagállamok ellenzésének egyik oka, hogy világszinten nem sikerült döntésre jutni az adófajta bevezetéséről, és egy esetleges egyoldalú lépés következtében az EU versenyhátrányt szenvedhet el.

A strasbourgi EP-vitában a magyarországi képviselők közül felszólalt Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) és Tabajdi Csaba (MSZP). Pelczné egyebek között azt hangoztatta, hogy „ez az első olyan lépése az európai válságkezelésnek, amely nemcsak nemzetközi fiskális egyezmények szintjén fog megvalósulni, hanem hatásai a gyakorlatban is érzékelhetőek lesznek”. Sajnálatát fejezte ki, hogy az új európai adónem nem valósulhat meg globális szinten, sőt, talán a teljes unió szintjén sem, de úgy vélte, így is jelentős bevételhez juttathatja Európa gazdaságát.

Tabajdi Csaba úgy vélekedett: „az uniós tranzakciós adó nem az embereket sanyargatja, eltérően a Fidesz-kormány csekkadójától. Az európai pénzügyi tranzakciós adó mielőbbi bevezetése azért is kiemelten fontos lenne, hogy az európai polgárok tisztán lássák: az EU nem rájuk, hanem a pénzügyi szektorra helyezi a válság terheit”. Szerinte ugyanis Magyarországon „a jobboldali kormány a tranzakciós adó címszava alatt újabb, a lakosságot érintő megszorításokat hajt végre”.