Húsz évvel dobta vissza a válság Amerikát

2012.06.13. 07:23

Az amerikai háztartások magánvagyonának medián, vagyis középső értéke 2007 és 2010 között majdnem 40 százalékkal, utoljára 1992-ben látott szintre zuhant vissza - derült ki a Federal Reserve tegnap nyilvánosságra hozott fogyasztói pénzügyi tanulmányából. A háromévenként megismételt kutatás szerint az ingatlanpiaci és pénzügyi válság elképesztő mértékben megtépázta az amerikai családok vagyoni helyzetét, és leginkább a középosztályt sújtotta - írja a Napi Gazdaság.

Zuhant a házak értéke

A háztartások vagyonának középértéke 2007-ben 126 400 dollár volt, ám három évvel később 77 300 dollárra zuhant. Ez elsősorban az ingatlanok értékének csökkenéséből következett: a házat birtokló családok ingatlantulajdonának mediánja 110 ezer dollárról 75 ezer dollárra esett; azoknál pedig, akik jelzáloghitelt vettek fel a házukra, 95 ezerről 55 ezer dollárra zuhant az ingatlanok értéke.

Az átlagos magánvagyon 14,7 százalékkal esett három év alatt, tehát a mediánnál kevésbé, ami arra utal, hogy a jobban keresők és így többet megtakarítók - akiknek vagyona nem csupán házukra korlátozódott - kisebb értékveszteséggel úszták meg a megrázkódtatást.

Kevesebbet is keresnek

Zuhantak a jövedelmek is 2007 és 2010 között: miközben a leggazdagabb tíz százalék 1,4 százalékkal keresett kevesebbet, addig az utánuk következő két 25 százalékos csoport 12,1, illetve 7,7 százalékkal kevesebbet vitt haza. A legszegényebb 25 százalék medián jövedelme 3,7 százalékot csökkent, a teljes lakosság esetében pedig 49 ezerről 45 ezerre mérséklődött az átlagos kereset.

Elviszi a törlesztés

A megkeresett pénzből viszont a korábbinál többet költöttek az adósságok visszafizetésére: 77 százalékról 74,9 százalékra esett a bármilyen adóssággal rendelkezők aránya, és közel 7 százalékkal, 68 százalékra csökkent a hitelkártya-adósságot cipelőké - ezzel együtt az adóssághegy tovább nőtt, a családok vagyonának 14,8 százalékáról annak 16,4 százalékára.

A sok közgazdász által aggódva figyelt diákhitel-buborékkal kapcsolatban is tartalmazott újdonságot a Fed tanulmánya: a történelemben először fordult elő, hogy az amerikaiak által felvett kölcsönök nagyobb része volt a tanulmányok finanszírozására felvett hitel, mint az autóhitel. Így viszont nehéz lesz az ország gazdaságának mintegy 70 százalékát adó fogyasztás ismételt felpörgetése.