Innovációban visszaestünk

Index/portfolio
2012.07.05. 10:07
A 31. helyet foglaltuk el azon az innovációs rangsoron, amit közösen hozott létre az INSEAD nemzetközi üzleti iskola és az ENSZ egyik speciális szervezete, a WIPO (World Intellectual Property Organization). Ezzel öt helyet estünk vissza tavalyhoz képest, bár idén kissé több országot vettek számításba. Előttünk Lettország foglal helyet, közvetlenül utánunk pedig Kína következik.
innov-20120704.png
Fotó: Wipo / portfolio.hu

A közép-európai térségből Csehország négy hellyel áll előttünk, Szlovákia, Románia és Horvátország mögöttünk foglal helyet. Az első helyen a tavalyi évnek megfelelően Svájc, Svédország és Szingapúr tanyázik – tette közzé a WIPO.

A listát másodjára állították össze, tavalyhoz képest Magyarország ugyan öt helyet esett vissza, ám idén 125 helyett már 141 országot állítottak sorba. A rangsort a szakértők többek közt a  politikai környezet, az infrastruktúra, az oktatás, a kutatás-fejlesztésre szánt összegek és a hozzájuk tartozó intézményrendszerek alapján állították össze, de befolyásolják a végeredményt például az ország nyelvén íródott Wikipédia cikkek száma, vagy a Youtube feltöltések mennyisége.

A lista szerint Magyarország a befektetők védelme, és a nettó működő tőke beáramlása terén különösen hátul van (100. és 141. hely), de az adófizetés nehézsége/könnyűsége terén sem állunk túl jó helyen (82. hely), bár ezen a téren a régió számos országa még rosszabbul áll. Jól állunk viszont a kreatív szolgáltatások exportjában (5. hely) és a különböző informatikai szolgáltatások beimportálása, használata, illetve a szoftverekre kifizetett összegek terén GDP-arányosan.

A lista első tíz helyezettje alig változott tavaly óta. Az éllovasok mögött továbbra is Finnország, az Egyesült Királyság, Hollandia, Dánia, Hong Kong (Kína), Írország és az Egyesült Államok áll, egyedül csak Kanada esett ki a felső tízes listából. A jelentés azonban rámutat arra is, hogy az Egyesült Államokban az előkelő helyezés ellenére is hiányosságok mutatkoznak az oktatás és a humán erőforrások területén.

A tanulmány azt mutatja, hogy az innovációban eddig is erős országok dinamikája nem szűnt meg, de jól teljesítettek az olyan feltörekvő nemzetek is, mint Lettország, Malajzia, Kína, Montenegró, Szerbia, Jordánia, Ukrajna, India, Mongólia, Örményország, Grúzia, Namíbia, Vietnam vagy épp Zimbabwe.

Kattintson a nagyobb méretért!
Kattintson a nagyobb méretért!
Fotó: WIPO

"Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy az innovációt előmozdító politika kulcsfontosságú a gazdasági növekedés fenntartásában. Az innovációnak ellent kell állnia a gazdasági válságoknak. Ellenkező esetben azt kockáztatnánk, hogy tartósan károsodik az országok termelési kapacitása” – magyarázta Francis Gurry, a WIPO főigazgatója.