Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Négy-öt államcsőd jöhet az eurózónában

2012.10.13. 16:10

Az eurózóna adósságválságának megoldása négy-öt ország államcsődjéhez fog vezetni, Görögország pedig hamarosan kénytelen lesz feladni a közös fizetőeszközt - mondta Willem Buiter, a Citigroup amerikai bankcsoport vezető elemzője a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tokiói közgyűlésén rendezett vitafórumon szombaton.

Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának német tagja a vitafórumon elmondta, hogy Írország és Portugália nem vesz részt a bank kötvényvásárlási programjában (OMT), mivel nem teljesíti az ehhez szükséges feltételeket. "Egy ország csak akkor részesülhet a programból, ha már képes a piacról finanszírozni adósságát, márpedig ez az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) forrásaiból részesülő két országra nem igaz" - tette hozzá. A program első kedvezményezettje várhatóan Spanyolország lesz.

Buiter elmondta, reménykeltő, hogy az EKB "korlátlan tűzerővel" rendelkezik, és hajlandó felső határ nélkül kötvényeket vásárolni, ugyanakkor az eurózóna töredezett döntéshozási folyamatai és az erős politikai vezetés hiánya miatt a kilátások továbbra sem jók.

Az elemző azt is hozzátette: a piacok korábban hibáztak a görög, spanyol és olasz kötvények kockázati felárának beárazásakor, de ezért nem lehet őket hibáztatni, mivel akkoriban "senki nem tudta, hogy mit csinál". Leszögezte, hogy Görögországot "nem a piac fogja kikényszeríteni az eurózónából, hanem az, hogy az európai és görög vezetők nem tudnak megállapodni arról, hogy hogyan tartsák bent".