Eltűnnek a szlovák vállalkozók

2012.10.31. 08:52

Először a gazdasági válság, majd a növekvő adó- és járulékterhek miatt Szlovákiában évről évre csökken az egyéni vállalkozók száma, írja a Napi Gazdaság. Tavalyelőtt még 385,2 ezer vállalkozót regisztráltak az 5,4 milliós országban, tavaly viszont már csak 375,7 ezret, idén szeptemberben pedig a szám 364,5 ezerre olvadt, írja a Napi Gazdaság.

Róbert Kicina, a Szlovákiai Vállalkozók Szövetségének (PAS) igazgatója úgy véli, a Fico-kormány 2013-tól bevezetendő magasabb járulékai és szigorúbb átalánya miatt a közeljövőben felgyorsul a vállalkozási engedélyüket visszaadók száma.

Eddig a bevétel 40 százalékát átalányként leírhatta az egyéni vállalkozó, 2013-tól az átalány felső határát évi 5040 euróban állapítják meg, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a havi 1500 euró bevétellel rendelkező kisvállalkozó havi terhe 112 euróval emelkedik.

A minimálisan befizetendő járulékok nagysága jövőre ugyancsak nő, ami a Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilap szerint a szolgáltatások árának emelkedésével jár majd.

A lap szerint már csak azért is aggasztó a kisvállalkozók számának csökkenése, mert Szlovákia polgárai eleve nem a vállalkozókedvükről ismertek. Szlovákiában mindössze a polgárok 20 százaléka volna hajlandó önálló vállalkozásba fogni, miközben az európai uniós átlag 45 százalék.