Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Többen vásároltak a fekete pénteken

2012.11.25. 23:51

Idén a tavalyinál többen, de kevesebbért vásároltak az Egyesült Államok legjelentősebb bevásárló napján, a hálaadást követő fekete pénteken - derült ki a hétvégén ismertetett első összesítésekből. A hagyományos kiskereskedelmi forgalom - több mint 50 ezer kiskereskedelmi egységből beérkező - adatait elemző ShopperTrak szerint a fekete pénteken idén 3,5 százalékkal több, 307,67 millió boltlátogatás történt. A vásárlások értéke viszont 1,8 százalékkal 11,2 milliárd dollárra csökkent.

Sok kereskedőnél a készlet erejéig a hét végén is tartottak még a különleges, esetenként a 70 százalékos árengedményt is elérő akciók. A fekete péntek kedvezményeire idén először már csütörtök estétől vadászhattak üzletek sokaságában a vásárlók. Korábban az volt a jellemző, hogy az üzletek hajnali négykor, esetleg éjfélkor nyitottak.

Az IBM Benchmark adatai szerint az internetes vásárlások száma a hálaadás napján 17, a "fekete pénteken" pedig 21 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A mobil eszközökkel megvalósított vásárlások száma 2011 óta kétharmaddal nőtt. A comScore azt közölte, hogy az internetes vásárlások értéke idén először haladta meg az 1 milliárd dolláros határt és elérte az 1,04 milliárd dollárt. Ez a cég 26 százalékos növekedést mutatott ki az előző évihez képest.

A leglátogatottabb kiskereskedelmi weboldal az Amazon.com volt, amit a Wal-Mart, a Best Buy, a Target és az Apple követett. A legnagyobb, 29 százalékos forgalomnövekedést a comScore a digitális tartalmak (e-könyvek, videók, zene, stb.) területén mérte. Az Egyesült Államokban az interneten folytatott vásárlások még kevesebb mint 10 százalékát jelentik a kiskereskedelemnek, ám ez a szegmens gyorsabb ütemben fejlődik, mint a hagyományos eladások.

A comScore várakozásai szerint az egész ünnepi szezonra kivetített online kiskereskedelmi forgalom idén 17 százalékkal bővül majd a tavalyihoz képest, és az értéke eléri majd a 43,4 milliárd dollárt. A hagyományos kereskedelmi forgalomban 4,1 százalékos növekedés várható.

Hétfőn egyébként a szintén hagyományos kiberhétfő keretében újabb online kedvezményeket ajánlanak majd az áruházak, de szakértők szerint a rendelések száma nem éri majd el a fekete pénteken feladottakét.