Kovács László: Eurómilliárdokat veszítünk

2006.07.11. 11:19
Az EU-nak minden évben 50 milliárd euró kárt okoz az immár szervezetten űzött áfacsalás - írja a The Guardian. Kovács László adóügyi biztos szerint ez az első számú adócsalásfajta az Unióban.

Több kárt okoz évente az áfacsalás az Európai Uniónak, mint amennyit az EU-tagállamok a közös mezőgazdasági politikára - az EU-költségvetés legnagyobb egyedi tételére - elköltenek, írta kedden a londoni The Guardian. A legnagyobb brit baloldali újság szerint ha az általa látott becslések helytállók, az EU-nak minden évben 50 milliárd euró kárt okoz az immár szervezetten űzött áfacsalás; ez ötször annyi, amennyit az unió a központi költségvetésből foglalkoztatásra és szociális kiadásokra fordít.

Szervezett bűnözők, terroristák

Kovács László, a brüsszeli bizottság adóügyi biztosa a The Guardiannek azt mondta: most már az áfacsalás az első számú adócsalásfajta az EU-ban. "Eurómilliárdokat veszítünk" - tette hozzá a bizottsági tisztviselő.

A lap szerint a szervezett áfacsalás fő formája az úgynevezett körhinta, amelyben kis méretű, de nagy értékű árukat - számítógépes memórialapkákat, mobiltelefonokat - járatnak meg egyes EU-országok és EU-n kívüli piacok között, többször egymás után, visszaigényelve olyan áfát, amelyet soha ki sem fizettek. A bűncselekménytípust a szervezett bűnözés és a terrorizmus is felfedezte a hatalmas profit miatt, áll a cikkben.

A lap szerint tavaly csak Nagy-Britannia 5 milliárd fontot (2000 milliárd forintot) vesztett az áfacsaláson - ez a teljes brit áfabevétel 6,5 százaléka -, és a brit adó- és vámhivatal azzal számol, hogy az összeg az idén megkétszereződik.

Olyanok, mint az alkoholisták

A brüsszeli bizottság egy szakértője azt mondta: a probléma az, hogy az áfa tagországi szintű ügy, a bizottság csak annyit tehet, hogy megpróbálja együttműködésre bírni a kormányokat, de erre nem kényszerítheti őket.

Ian Watson-George, a bizottság csalásellenes irodájának vámügyi vezetője azt mondta a brit lapnak, több-kevesebb mértékben mindegyik tagország érintett, mert ezeket a csalásokat nagyon könnyű felépíteni, viszont nagyon nehéz észlelni és lebontani.

A The Guardian szerint nem mindegyik tagállam ismeri be, hogy "körhintaproblémája" van. Egy brit adóvizsgáló a lapnak azt mondta: ezek az országok "olyanok, mint az alkoholisták, először rá kell bírni őket annak beismerésére, hogy valami gond van, és csak azután lehet dönteni a kezelés módjáról".