Megszületett az áfacsomag

Az EU mind a 27 pénzügyminisztere támogatta az Európai Bizottság javaslatát. Ez még Kovács László adóügyi biztost is meglepte.

A kulcsmomentum az volt, hogy a megegyezést eddig hátráltató Luxemburg beadta a derekát. Az audiovizuális szolgáltatásokat alacsony áfakulccsal magához csábító nagyhercegség elfogadta, hogy 2019-től a tévécsatornák nem abban az országban fizetnek forgalmi adót, ahol a székhelyük van, hanem abban, ahová sugároznak - foglalja össze a történteket a Népszabadság. Luxemburg ezzel GDP-jének egy százalékáról lesz kénytelen lemondani, igaz, regresszív módon: a jelenleg 100 százaléknyi áfaösszegből 2015-16-ban 30 százalékot, 2017-18-ban pedig 15 százalékot még megtarthat.

A tagállamok kimondták: Brüsszel jövőre hatástanulmányt tesz le az asztalra az EU-nak évi 200-250 milliárd euró bevételkiesést okozó áfacsalások elleni küzdelem radikálisnak nevezett módszereiről. Ezek egyike a fordított adózás, azaz a forgalmi adót a piaci lánc végén álló szereplő fizetné meg, így kiküszöbölhetőek a közbülső, jogtalan áfa-visszaigénylések. Ausztria jelentkezett kísérleti nyúlnak ebben, így a hatástanulmány is róla készül.

A lap ismerteti azt is, hogy az Ecofin, a pénzügyminiszteri tanács 2010-ig meghosszabbította a kedvezményes áfakulcsokat, illetve a régi és az új tagállamok mostanában lejáró, átmeneti áfakedveményeit. Ide tartoznak a különlegesen munkaigényes szolgáltatások áfakulcsai. Brüsszelnek jövőre ebben is javaslatot kell tennie a hogyan továbbra.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59