Forrong egész Afrika

2008.09.04. 13:21
A nemcsak a legnagyobb, hanem a kisebb befektetők között is igen keresett Észak- és Dél-Afrika mellett hosszabb távon igazi aranybányára lelhetünk a Szaharától délre fekvő országokban. Az országok a jelenlegi magyar gazdasági növekedés több mint kétszeresével, 5-6 százalékkal növekednek évente, miközben a következő 20 évben a fogyasztói kereslet a háromszorosára növekedhet. Ghána, Kenya, Nigéria és Zambia lesz a fejlődés élvonalában, várhatóan a hagyományosan több szempontból is kockázatos térség megítélése a következő években meg fog változni, miközben alapvetően alakul át az országok gazdasági-, politikai- és társadalmi arculata.

Az afrikai kontinens jelenleg az aranykorát éli, Mauritiustól Botswanáig, Ghánától Ugandáig minden ország gazdasági növekedése eléri az 5-6 százalékot, miközben intézményi befektetőktől hemzseg a piac, mivel az évtized legnagyobb lehetőségét látják az SSA-ban (Sub-Saharan Africa), vagyis a Szaharától délre fekvő terülek országaiban.

Az egyszerű befektetők első ránézésre azt hiszik, hogy Afrikában egyedül a nyersanyagokra épülő szektorok lehetnek sikeresek, azon belül is az olajszektor, amit alapvetően Angola és Nigéria nagymértékű olajexportjával magyaráznak. Ezenkívül azonban számos más nyersanyag is elérhető a kontinensen, ami az exportpiacokra kerül, például vasérc, fa, mangán, kobalt, réz és króm – írja az Investors Chronicle.

Itt még azonban koránt sincs vége a kiaknázatlan lehetőségeknek, hiszen több sikeres intézményi befektető is azt vallja, hogy az egyelőre igen alacsony likviditású részvénypiac a gyors gazdasági átalakulásnak köszönhetően hamarosan felélénkül, ami a részvényárfolyamok robbanását eredményezheti. A gyors tőkemozgásoknak köszönhetően ugyanis a túlkeresletes állapot felhajtja az adott ország eszközeinek árfolyamát, miközben a befektetői étvágy növekedéséből a gazdaság számos szektora és ágazata profitálhat.

Polgárok repítik a tőzsdét

A Világbank előrejelzése szerint az SSA területeken élő középosztály lélekszáma 2030-ra el fogja érni a 43 milliót, ami a 2000-es 12.8 millióhoz képest több mint háromszoros növekedésnek felel meg. A legnagyobb növekedés Zambiában, Nigériában, Kenyában és Ghánában lesz megfigyelhető, az emelkedésnek hála milliárdokat fognak az emberek fogyasztási javakra, telekommunikációra és infrastruktúrális beruházásokra költeni.

A tőkepiac fejlődésére a régióban található tőzsdék számából is következtethetünk, húsz évvel ezelőtt még csak mindössze öt volt az SSA térségben, miközben ma már 18 tőzsdén összesen 1500 vállalat részvényeit érhetik el a befektetők. A dél-afrikai részvényeket is tartalmazó afrikai piac éves átlagban 43 százalékkal emelkedett 2006 vége óta, miközben 2001 óta a mauríciuszi, a botswánai, a dél-afrikai és a namíbiai tőzsde nagyban felülteljesítette a DJIA-t, sorrendben 483, 375, 202 és 188 százalékkal.

Nem minden fenékig tejfel

Természetesen nem szabad a sok pozitívum mellett a kockázatokról elfeledkezni, amik közül az egyik legnagyobb a piac korlátozott hosszáférhetősége. Egyelőre ugyanis a brókercégeken keresztül csak kevés papír érhető el, azonban várakozások szerint a fejlődés itt sem várat majd magára, és több speciális befektetési alap és befektetési ház kínálatában a jövőben meg fog jelenni több SSA vállalat részvénye is.

Egy másik probléma a mérhetetlen nagy szegénység, azonban a gazdasági növekedés hosszú távon az életszínvonal emelkedését fogja eredményezni. Az elmúlt évek egyik sikertörténetét Zambia szolgáltatta - ellentétetben az egypárti diktatúrát megvalósító Zimbabwével -, mivel aktív reformokba fogott, privatizálta az iparát és sok pénzt ölt infrastruktúra fejlesztésbe. Az afrikai piac elmaradottságát mutatja viszont, hogy a FinMark Trust jelentése szerint - amelynek az afrikai pénzügyi piac fejlesztése a célja -, csak minden ezerből egy zambiai rendelkezik jelzáloghitellel.

Ez például az európai kontinenshez képest igen elkeserítő adat, azonban a bankszektorban rejlő lehetőségeket kíválóan példázza. Elképesztő, de Zambia 11.5 milliós lakosságának mindössze 16 százaléka kap valamilyen formában a munkájáért fizetést, az AIDS miatt pedig az átlagéletkor csak 38 év. Ez azonban ismerve a hitelköltségeket -ami a 40 százalékot is meghaladja -, azt jelenti, hogy egyelőre nem igazán éri meg a hitelezési üzletág, mert az ügyfelek ilyen feltételek mellett nem tudják visszafizetni a jelzáloghitelüket a banknak.

Emellett még mindig igen nagy kockázatot hordoz magában a politikai környezet, azonban itt is változás tapasztalható. Kíváló példa erre, hogy az afrikai országok közül 1980-ban csak 10-ben volt demokrácia, 2007 végére azonban ez a szám 34-re növekedett.

"Az öregebb politikusok már nyugdíjba vonultak, és az új, nyugati egyetemeken tanult elit vette át az irányítást, akik látják a nép szegénységét, és felismerik, hogy változásra van szükség." - mondta Christopher Hartland Peel egy londoni brókercég, az Exotix afrikai specialistája. A változás a gazdaságpolitikában lesz leginkább érzékelhető, aminek keretében be fog indulni a privatizáció, liberalizálni fogják az árakat, a tőkepiac pedig fejlődni és növekedni fog.

Az SSA régió országait némi egyszerűsítéssel két csoportba oszthatjuk, az egyikbe tartoznak a korábban angol gyarmati területek (Uganda, Tanzánia, Kenya, Ghána és Nigéria), ahol a kapitalizmus eszméje sokkal inkább megvalósult, és nagy hangsúlyt fektetnek az emberi jogok tiszteletben tartására és a korrupció elítélésére, miközben a másik csoport, a korábbi francia és portugál gyarmatok ennek éppen az ellenkezőjét mutatják.

Bankszektor

A legtöbb intézményi befektető Afrikában a bankszektort preferálja a leginkább, az Exotix legújabb felmérése szerint az SSA térség 30 legnagyobb vállalatából 18 a bankszektorban található, összesített kapitalizációjuk eléri a 46 milliárd dollárt, ami átlagosan 65 százalékos részesedést jelent az SSA országok tőzsdéin. Hagyományosan a volt angol gyarmati területek nagy bankjai jól teljesítenek az újra befektetett olajvagyonnak köszönhetően, miközben a saját-tőke arányos nyereségük (ROE) átlagban 15 százalékos, viszont nem ritka a 30 százalékhoz közelebb eső ROE sem.

Olcsó a föld

A kontinensen a mezőgazdaság a legfontosabb gazdasági szektor, a munkaerőpiacon megjelenő munkások több mint fele talál itt munkára, miközben az ágazat termelékenysége mindössze a fejlett országok 25 százalékát éri el. Az egyik legújabb kutatás szerint a termelékenység nagy lemaradásának az oka, hogy a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek kétharmada a talajerózió és a növényvédő szerek pusztító hatásának köszönhetően jóval alacsonyabb termésátlagot ér el.

Etiópiában gyakorlatilag a földbirtokok 85 százaléka művelésre alkalmatlan, a területek feljavítása a legfontosabb teendő az országban, ugyanis az export 40 százaléka, a GDP 30 százaléka és a foglalkoztatottak 70-80 százaléka származik a mezőgazdaságból. Az ágazat fejlesztésének fontosságát a londoni Overseas Development Institute tanulmánya is bizonyítja, amely szerint a világ harminc leggyorsabbak növekvő mezőgazdasági országa közül 17 az SSA térség országai közül került ki.

A földárak alig haladják meg a 800 fontos értéket hektáronként - miközben angliában egy hektárért 10 000 fontot is elkérnek -, ami több befektető figyelmét is felkeltette. Egy speciális alapkezelő társaság, a Cru nemrégiben 2000 hektárnyi földet vásárolt fel, főként olyan területek, ahol paprikát termesztenek a nyugati üzletláncok számára.

Az Emergent fedezeti alap az afrikai mezőgazdasági piactól kiemelkedő növekedést vár el, a Cru-hoz hasonló befektetésekkel a következő öt évben összesen 400 százalék hozamot kíván elérni, ami alapvetően a várakozások szerint a földárak erős emelkedésének, az új beruházások által kiváltott termelékenység növekedésnek és egy új módszernek, a trágyázásmentes földművelésnek lesz köszönhető.

A növekedési kilátások korántsem megalapozatlanok, hiszen például csak az utóbbi három évben összesen 7,200 holdnyi projekt indult el a mezőgazdaságban, a termelékenység növekedés éves átlagban meghaladta a 33 százalékot, miközben az elért profit 120 százalék volt. A mezőgazdaságban azonban a Crun és az Emergenten kívül számos vállalat megtalálható, amelyek a fejlett országok tőkéjét fektetik be az afrikai piacon, pótolva a tőkehiányt, miközben új technológiákat és módszereket honosítanak meg.

Infrastruktúra: luxus az áram

A térség elmaradottsága miatt a következő években hatalmas infrastruktúrális befektetésre fog sor kerülni, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 2008. márciusi mexikói World Water Forumon az afrikai miniszterek előadásukban évente 20 milliárd dollárra becsülték a beruházások szükséges nagyságát csak a vízszektorban. A WHO független kutatása szerint 23,5 milliárd dolláros megtakarításra van szükség évente ahhoz, hogy az alapvető szolgáltatásokhoz hozzáférjenek az emberek, ami az SSA összes GDP-jének 5 százalékát teszi ki.

A víz fontosságát senki sem kérdőjelezi meg, azonban a villamosenergia sok esetben luxuscikknek számít. A villamosenergiához való hozzáférés jelenleg a 25 százalékot éri el átlagosan az SSA térségben, miközben a Világbank szakkértői még 2020-ban is azt várják, hogy a Szaharától délre fekvő országok lakosságának 60 százaléka számára az áram nem lesz elérhető. A tanzániai gazdasági és szociális kutató központ jelentése szerint a következő tíz évben az erőművi kapacitások megkétszerezésére lenne szükség, míg Nigériában már 2009 végére hasonló növekedést kell megvalósítani a fogyasztói igények kielégítése miatt.

A fejlesztésekből az építőipar is nagyban profitálhat, miközben emiatt az építőanyagok iránt már most is erőteljes kereslet mutatkozik, az Exotix ezért indította el az afrikai cement indexét, amiben összesen 10 vállalat található. A szektor top pickje az Exotix szerint a kenyai Bamburi Cement, amivel 18-as P/E-n (ármegtérülési mutató) kereskednek, a társaság saját-tőke arányos nyeresége 25 százalék, miközben nincs külső adóssága.

Söripar: alkoholra költenek

A Guinness és az SAB Miller Afrika különböző részein igen nagy profitot hozott össze, és az Exotix afrikai specialistája szerint hosszú-távon hatalmas növekedésre van kilátás. " Elég csak a fogyasztók hihetetlen gyorsasággal emelkedő rendelkezésre álló jövedelmére tekintenünk, és máris láthatjuk, hogy az általános fogyasztási cikkek mellett az alkohol, főleg a sör kereslete igen intenzíven fog növekedni. Az ágazatban működő vállalatoknak egy, maximum két versenytársuk van, aminek hatására a társaságok igen tisztességes pénzáramlást tudnak termelni." - mondja Peel.

A vezető cégek részvényeivel általában csak a helyi tőzsdéken kereskednek, azonban a részesedés nagy része a meghatározó nyugati vállalatok kezében van. A Guinness Nigeria például 34 százalékos saját-tőke arányos nyereséget tudott felmutatni, miközben az üzemi eredményhányada 27 százalékos volt, és 17-es P/E-n forgott a parketten, miközben a kenyai East African Breweries-zel ugyanekkora P/E-n kereskednek, ezen felül viszont a társaság 5,4 százalékos osztalékhozammal is büszkélkedhet.

Minden várakozáson felül teljesít a mobiltelefónia

A mobiltelefon piac szintén az egyik legkiemelkedőbb lehetőség Afrikában, amit a Vodafone kitartása mutat leginkább, ugyanis mindent elkövetett a ghánai piac megszerzéséért. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) szerint " az afrikai mobil szektor fejlődése minden korábbi várakozást felülmúlt. Az SSA országok mobil előfizetőinek éves növekedése a jövőben is Afrikában lesz a legmagasabb." Az Egyesült Nemzetek adataiból kiderül, hogy 2007-ben nem kevesebb, mint 65 millió új előfizetővel bővült a piac, " 2008 elején pedig az afrikai előfizetők száma meghaladta a 250 milliót, miközben a mobiltelefon penetráció a 2000-es két százalékról mostanra 33 százalék fölé emelkedett."

A Világbank elemzőinek számításai szerint az elmúlt öt évben Afrikában meglepően sok, 14 milliárd dollárnyi tőkét ruháztak be a távközlési szektorba, miközben a mobiltelefonok száma a 2000-es 15.6 millióról 2007-re 135 millióra emelkedett. Az éves növekedési ütem ez alapján 54 százalék volt, mialatt globális szinten csak 25 százalékos volt a növekedés.

A top pickek között található a kenyai Safaricom - amivel a helyi tőzsdén kereskednek -, a vállalat 10 millió előfizetővel rendelkezik és a 2008 áprilisi elsődleges tőzsdei bevezetéssel az állam tulajdonrésze 60 százalékról 35 százalékra csökkent. A fokozatosan növekvő vállalati létszám a szektorban alapvetően külföldi tőkebevonással történik, ami a helyi tőzsdék likviditását is javítja.

A magas növekedési potenciál a részvények értékeltségén is meglátszik, nem meglepő módon találhatunk olyan nigériai bankpapírokat, amelyek a nyereség harmincszorosán forognak a parketten. Ez a túlértékeltség vezetett az első féléves nagyobb mértékű eladásokhoz, a nigériai bankok teljesítményét jól tükröző AfriFinance index ugyanis 2008 elejétől több mint 15 százalékot esett.

Még ennél is meglepőbb eredményeket hozott a JPMorgan legújabb, az afrikai bankszektor papírjairól készült tanulmánya, ami nem kevesebbet állít, mint hogy egyes részvények a becsült fair értékhez képest 57 százalékkal magasabban forognak. A Renaissance Capital befektetési bankház becslései szerint a másik aggasztó tényező a magas (0.91-es) korreláció az olaj alakulása és a nigériai tőzsde teljesítménye között, ami megerősíti az egyes részvényekkel kapcsolatos túlértékeltségi aggályokat.