Vége az amerikai recessziónak?

Vezető amerikai közgazdászok a legfrissebb adatok elemzése alapján úgy vélik, hogy már véget is ért a gazdaság krízise és a vártnál hamarabb elkezdődött az újabb fellendülés.
A Conference Board nevű intézet összesített indexe januárban 0,6 százalékkal erősödött, ráadásul ez volt az egymás utáni negyedik hónap, amikor a mutató értéke nőtt. "Az adatok határozottan mutatják, hogy a recessziónak vége és a fellendülés a korábban vártnál erőteljesebb lehet" - foglalta össze elemzésük eredményét Ken Goldstein közgazdász. A piacok nem reagáltak fellendüléssel a hírre.

Nem is volt annyira durva

Egy másik, szintén most közzétett jelentés arra utal, hogy a tavalyi zuhanás nem is volt annyira durva, mint amennyire akkoriban gondolták. Az USA kereskedelmi minisztériuma ugyanis közölte, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje 2001 decemberében 11,4 százalékkal 25,3 milliárd dollárra csökkent, ami a legjobb adat 2001 szeptembere óta.

Egy egész százalék

Ez a váratlanul jó adat arra sarkall több közgazdászt, hogy módosítsa az USA negyedik negyedéves gazdasági teljesítményére vonatkozó jóslatát. Egyre többen vélik úgy, hogy októbertől decemberig az eredetileg bejelentett 0,2 százalék helyett akár egy egész százalékkal is nőhetett az amerikai gazdaság.

Novemberben véget ért?

Kevin Hassett, az American Enterprise Institute szakembeer a Reutersnek azt nyilatkozta: a végleges statisztikák azt mutatják majd, hogy a recesszió valójában már 2001 novemberében véget ért. Az Egyesült Államokban hivatalosan a National Bureau of Economic Research nevű szervezet mondja ki, hogy mikor van recesszió. Ők a gazdasági válság kezdetét 2001 márciusára tették, a végéről még nem nyilatkoztak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58