Vallomásra kényszerítik az Arthur Andersent

Újabb nagy ügyfél, a FedEx bontott szerződést az Enron-botrányban leszerepelt Arthur Andersennel. A könyvvizsgálónak a Washington Post szerint ultimátumot adtak az ügyészek: csütörtökig el kell ismernie, hogy vétkes az igazságszolgáltatás akadályozásának bűnében, mivel terhelő iratokat semmisített meg. A Financial Times úgy tudja, a Deloitte Touche Tohmatsu mellett az Ernst & Young is megvenné egykori riválisát.
A Delta Air Lines, a Merck és a SunTrust Banks és további 27 kisebb cég után a FedEx is szélnek eresztette kellemetlenné vált könyvvizsgálóját, amely már ez előtt is évi 100 millió dolláros bevételkieséssel számolt a távozó ügyfelek miatt.

Kemény vádak

Az Arthur Andersen feje most valószínűleg nem is az újabb kliens elpályázása miatt fáj: a cég által megsemmisített bizonyítékok ügyében is nyomozó ügyészek a Washington Post szerint ultimátumot intéztek a könyvvizsgálóhoz, hogy csütörtökig ismerjenek be mindent. A lap úgy tudja, a szövetségi ügyészek a színfalak mögött közölték az AA ügyvédeivel, hogy ellenkező esetben az igazságszolgáltatás akadályozásával fogják vádolni a társaságot. Az Arthur Andersen korábban nyilvánosan beismerte az iratmegsemmisítést.

Közel a csőd

A brit Financial Times szerint az AA amerikai részlege - függetlenül attól, hogy melyik konkurense veszi meg végül és attól is, hogy milyen konstrukcióban - csődvédelmet fog kérni. A vevőjelöltek olyan konstrukciót szeretnének, amely megakadályozná, hogy új tulajdonosként dollár milliárdokat kelljen kifizetniük a különféle kártérítési perekben.

Be vannak biztosítva

A Wall Street Journal információja szerint az Arthur Andersen különféle biztosítótársaságoktól 160 millió dollárra számíthat, ha a perek elvesztése után az Enron-ügy miatt kártérítéseket kell fizetnie. Szakértők szerint a kifizetendő összeg akár milliárd dolláros nagyságrendű is lehet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32