Vádat emeltek az Andersen ellen

A washingtoni igazságügyi minisztérium vádat emelt az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég ellen az igazságszolgáltatás akadályozása címén. A vállalat egész jövője kérdésessé vált, miután előzőleg összeomlottak a fúziós tárgyalások két rivális könyvvizsgáló céggel.
Az igazságügyi minisztérium azzal vádolja az Arthur Andersent, hogy a könyvvizsgáló cég tavaly október-novemberben utasítást adott az alkalmazottaknak az Enron Corp. energiakereskedelmi cégre vonatkozó dokumentumok meghamisítására, megsemmisítésére, illetve elrejtésére.

A minisztérium közölte, hogy a vádesküdtszék már korábban döntést hozott a vádemelésről, de ezt a céggel való esetleges megegyezés reményében visszatartották.

A könyvvizsgáló szerint a kormányzat visszaél hatalmával

A vádemelést azt követően jelentették be, hogy az Andersen a múlt csütörtöki határidőig nem volt hajlandó beismerni bűnösségét az igazságszolgáltatás akadályozásában.

Az Andersen elutasította a vádakat és a kormányzati hatalommal való visszaélésnek nevezte a büntetőeljárás megindítását.

A felső vezetés mit sem tudott a dolgokról

A cég korábban ugyan elismerte, hogy houstoni kirendeltsége megsemmisített bizonyos dokumentumokat ügyfelével, az Enronnal kapcsolatban, de állítása szerint ez nem a felső vezetés utasítására történt.

Az Andersen egyúttal azt is közölte, hogy nem áll szándékában csődvédelmet kérni.

Az Andersen még a várható vádemelés előtt szeretett volna fúziós megállapodásra jutni riválisai valamelyikével, de terve meghiúsult: az Ernst & Young, illetve a Deloitte & Touche még a vádemelés előtt nyilvánosan elállt attól, hogy megvegye a világ ötödik legnagyobb könyvvizsgálóját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04