Ötvennégymilliárd dolláros AOL Time Warner-veszteség

A gazdaságtörténet egyik legnagyobb negyedéves vállalati veszteségét produkálta az idei első három hónapban az amerikai AOL Time Warner internetszolgáltató és médiabirodalom, a cég azonban az eredményben egy már korábban bejelentett, a veszteséggel csaknem egyező mértékű arculatérték-leírást számolt el, és forgalma, valamint pénzforgalmi többlete egyaránt nőtt.
A szerdai New York-i tőzsdezárás után közzétett beszámoló szerint a cégcsoport nettó vesztesége a március 31-én zárult negyedévben 54,24 milliárd dollár - részvényenként 12,25 dollár - volt a tavalyi azonos időszakban mért 1,369 milliárd dolláros - 31 cent/részvény - veszteség után. A vállalat az első negyedévi kimutatásban 54 milliárd dolláros arculatérték-leírást számolt el a 2000-ben 106,2 milliárd dollárért megvásárolt Time Warner médiarészlegre, amelyhez egyebek mellett a CNN hírtévé is tartozik - ez eddig a legnagyobb ilyen jellegű leírás az amerikai vállalati szféra történetében.

A bevétel nőtt

A bevétel az idei első negyedben 4 százalékkal 9,764 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 9,117 milliárd dollárról. Az alapszintű jövedelmezőséget jelző, kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés és leírások előtt számolt pénzforgalmi egyenleg (EBITDA) többlete éves összevetésben 3 százalékkal 2,05 milliárd dollárra emelkedett.

És tovább nő

Az idei év egészére az AOL Time Warner megerősítette 5-8 százalékos bevételnövekedési előrejelzését, az EBITDA várható bővülésére korábban megadott 8-12 százalékos sávot azonban az internetes hirdetési piac krónikus gyengesége miatt 5-8 százalékra rontotta. A cég ennek alapján 40,14-41,29 milliárd dollár közötti bevételt és 10,4-10,79 milliárd dollár közötti pénzforgalmi többletet vár 2002-re.

A Time Warner lehúzta az árfolyamot

Az AOL Time Warner részvénye a beszámoló előtt 19 centes, 0,99 százalékos nyereséggel 19,30 dolláron zárt a New York-i értéktőzsdén. A papír 70 százalékot vesztett a Time Warner 2000 januári megvétele óta, s 40 százalékkal esett az idei év eleje óta a befektetők által bizonytalannak tartott növekedési kilátások miatt. A részvény 52 heti csúcspontja 58,51 dollár volt tavaly májusban; mélypontját éppen szerdán érte el, 18,82 dolláros napközbeni árfolyammal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31