A Borse Dubai megveszi, majd azon melegében eladja az OMX-et a Borse Dubai a Nasdaqnak, ezzel véget vetve kettejük párbajának a skandináv, illetve balti térségben tevékenykedő tőzsdeüzemeltető felvásárlásában.
Az ügylettel mindenki jól jár: A Borse Dubai 4,22 milliárd dollárért felvásárolja az OMX-et, amelyet ezután átad a Nasdaqnak. Cserébe kap 1,72 milliárd dollárt, az OMX elektronikus tőzsdei technológiáinak használati jogát, továbbá 19,99 százalékos részesedéshez és ötszázalékos szavazati joghoz jut az amerikai techtőzsdében. Ráadásul a Nasdaq egyúttal még a londoni értéktőzsdében (LSE) birtokolt részesedésének zömétől is megszabadul, 28 százaléknyit megvesz a Borse Dubai, így az amerikaiaknak csak 3,5 százalék marad. Ezenfelül a Nasdaq 33 százalékos részesedéshez jut a dubai nemzetközi értéktőzsdében (DIFX) is.
Röviddel azután, hogy a megegyezés napvilágot látott, az állami tulajdonú, az eddigi érdeklődők közt fel sem merült katari befektetési hatóság teljesen váratlanul bejelentette: 20 százalékos részesedésre tett szert az LSE-ben. A Reutersnek nyilatkozva elmondták, nyilvános vételi ajánlatot nem terveznek, inkább hosszú távú pénzügyi befektetésként tekintenek a beruházásra. Így a két, állami kézben lévő arab intézmény kezében összpontosul a londoni tőzsde közel fele.
Ha három évvel ezelőtt fogadni kellett volna, hogyan fog végződni az európai tőzsdeüzemeltetők konszolidációja, ilyen kimenetelre senki sem tett volna. Sőt ha valaki azt állítja, hogy a párizsi és londoni tőzsde szenvedő alanya, a frankfurti pedig passzív szemlélője lesz az eseményeknek, az valószínűleg köznevetség tárgyává tette volna magát. Ráadásul az összes felvásárló az öreg kontinensen kívülről érkezett, már a Euronextet is a New York Stock Exchange kaparintotta meg, miközben az európaiak egymás hosszas körüludvarlása után végül egyetlen tényleges üzletet sem kötöttek.
A szabad gyökök, azaz a még felvásárolható európai tőzsdeüzemeltetők Frankfurttal együtt sem érnek fel a londonihoz. Ha a németek terjeszkedni akarnak, gyakorlatilag már csak kelet felé vethetik vigyázó szemüket. Nyitott kérdés a milánói tőzsde sorsa is, hiszen azt még pár hete az LSE akarta felvásárolni. Hogy ez a mostani átrendeződés után megvalósul-e, még a jövő zenéje.