Arab "euró" 2010-re?

Az Arab-öböl hat állama közös pénzt szeretne, s ehhez az euró bevezetésében nagy tapasztalatot szerzett Európai Központi Bank segítségét kéri.
Az öböl-térség országainak központi bankelnökei e Rijadban határozták el, hogy megkezdik saját monetáris uniójuk előkészítését.

Az öböl menti arab államok együttműködési tanácsa 1981-ben jött létre, hogy erősítse Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok gazdaságát. A közös valuta gondolata már korában felvetődött, s most, hogy az euró bevezetése viszonylag zökkenőmentesen megtörtént, az arab pénzügyi vezetők szeretnék felhasználni az európai tapasztalatokat.

A BBC News Online-nak nyilatkozó szakértők szerint a résztvevő országok valutauniója inkább politikai elhatározás kérdése, mintsem gazdasági döntés, az érintett nemzeti valutákat ugyanis már eddig is egységesen a dollárhoz igazították.

Öbölbank lesz

Az érintett arab országoknak természetesen közös központi bankot kell majd létrehozniuk, egységes irányítás alá kell vonniuk a monetáris politikát, s jobban összehangolni a fiskális szándékokat.

Az öböltérség országai a közös pénztől azt várják, hogy csökkenti gazdaságuk sebezhetőségét, erős függőségüket az egyszer kimerülő olajkészletektől. Meggyőződésük, hogy az együttműködés és a végső cél, gazdaságaik integrációja növelné a stabilitást és a részvevő országok erejét a régióban.

Fél év az EKB dolgozatára

Szakemberek rámutatnak ugyanakkor arra, hogy az eurózóna néhány előnye nem lesz alkalmazható az Öböl-térségben. Az arab valuták ugyanis kevéssé keresettek, soha nem lesznek a dollár igazi riválisai.

A hat arab állam azt kérte az EKB-tól, hogy fél éven belül készítsen el számukra egy, a valutaunió bevezetéséről szóló tanulmányt. A monetáris unió létrehozását 2005-re, az új - még név nélküli - közös valuta bevezetését 2010-től tartják lehetségesnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája