Sárga lapot kaphat, aki túl részegen repülne

A British Airways a repülőtereken is sárga lapot vezet be a fegyelmezetlen utasok figyelmeztetésére. A brit légitársaság magyarországi irodájának kereskedelmi igazgatója, Tuboly József az Index kérdésére elmondta: a gépeken már 1998 alkalmazzák a sárga lapokat, Budapestről induló gépen azonban még nem kellett egyszer sem lapot felmutatni.
A British Airways a nemzetközi légitársaságok közül elsőként 1998-ban vezetett be sárga lapot a gépei fedélzetén fegyelmezetlen vagy zavart keltő utasok figyelmeztetésére. A légitársaság tapasztalatai szerint a "sárgalapos" figyelmeztetés egyrészt annak "közösségi visszatartó ereje", másrészt pedig esetleges további következményei miatt eredményes - írja a cég közleményében.

A legsúlyosabb büntetés a feketelista

A sportpályákról adaptált figyelmeztető módszerrel a légitársaság az egyre növekvő számban tapasztalható erőszakos cselekményeket kívánja megelőzni. Azok az utasok, akiknek magatartása az utastársak, a személyzet, végső soron pedig a repülés biztonságát veszélyezteti, sárgalapot kapnak. A lap felmutatását követően az utast nemcsak az utazástól tilthatják el, de súlyosabb esetekben rendőri intézkedést is kérhetnek, végső esetben pedig az utas feketelistára kerülhet.

A British Airways munkatársainak tapasztalata szerint a fegyelmezetlenségek már a gépbe való beszállás előtt is egyre nagyobb számban tapasztalhatók.

A kapitány mutathatja fel a lapot

Tuboly József, a British Airways kereskedelmi igazgatója kérdésünkre elmondta: a legtöbb problémát az okozza, hogy néhányan alkoholos állapotban próbálnak felülni a gépre, vagy a gépen isznak túl sokat, és így kiszámíthatatlanná, agresszívvé válik a viselkedésük.

A sárgalapot a kapitánynak kell jóváhagynia. A sárgalapot ténylegesen fel is mutatják az utasnak, akinek így még lehetősége marad, hogy önként elálljon a rendbontástól. Budapesten egyelőre nem kellett lapot felmutatni - tette hozzá Tuboly József.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25