Többet ígér a Fidesz, mint saját pénzügyminisztere

A pénzügyi tárca prognózisa 2006-ra az euróban számolt átlagbér 75-80 százalékkal bővülhet, amit átlagosan évente csaknem tíz százalékos növekedéssel lehetne elérni - írja a Napi Gazdaság. Ez havi 90 ezer forint körüli nettó fizetést jelent. A Fidesz-MPP választási programja viszont a havi kereset nettó megkétszerezését ígéri, ez 2006-ra 112 ezer forintot jelent havonta.
A jelek szerint jelentősen eltér a Fidesz-MPP választási ígérete és a PM prognózisa a következő négy évről. Míg a párt a következő ciklusban megduplázná a nettó béreket, a pénzügyi tárca ennél jóval visszafogottabb emelkedést jelez előre.

A PM 75-80 százalékkal számol

Varga Mihály pénzügyminiszter nemrég kijelentette, hogy számításuk szerint 2000 és 2006 között az átlagbérek euróban számolva átlagosan 75-80 százalékkal bővülhetnek - ez évente közel 10 százalékos növekedés. A nettó átlagkeresetek 1998 óta évente 12-18 százalékkal nőttek. Eközben uniós előrejelzések évente 3,5 százalékos béremelkedéssel számolnak. Varga szerint 2007-re a magyar bérszínvonal elérheti a portugált.

Kilencvenezres átlag 2006-ra

A Napi Gazdaság számításokat végzett, követve a PM logikáját. A KSH adatai szerint 2000-ben Magyarországon a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások körében az egy főre jutó nettó átlagkereset 55800 forint volt. Ez a 2000-es éves átlagos euróárfolyamon 214,6 eurót jelent. A miniszteri prognózisban szereplő növekedés szerint 2006-ban 376-386 euró közötti átlagos nettó bér alakulhat ki. Ez (a becsült árfolyamváltozásokat figyelembe véve) 89500 és 91900 forint közötti átlagbért jelent.

A Fidesz 110 ezret ígér

A Fidesz-MPP egyik sarkalatos választási ígérete szerint viszont a kormányzat a fizetések emelésével és adócsökkentéssel 2006-ra eléri, hogy a nettó átlagkereset megkétszereződjön - ez 111600 forint. A párt által beígért összeg tehát mintegy 23 százalékkal magasabb a PM prognózisánál. Ezt a különbséget pedig valószínűleg még a gyermekek után járó adókedvezmények sem képesek áthidalni - írja a Napi Gazdaság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31