A Bertelsmann bevallotta náci múltját

Eddig hazudott szégyenteljes múltjáról a világ egyik legnagyobb médiavállalata. Ezt maga a cég jelentette be, miután véget ért a vállalat által felkért történészbizottság munkája. Bár évtizedeken át terjesztették azt, hogy a céget 1944-ben ellenálló magatartása miatt zárták be, valójában a náci rezsim legnagyobb médiatámogatói voltak.
A kutatások alapján az a kép látszik kirajzolódni, hogy az addig szerényebb méretű és forgalmú kiadóvállalatból kifejezetten az uszító propaganda publikálása csinált nagy médiacéget.
"A Bertelsmann számos, egyértelműen zsidóellenes hangvételű kiadványt és könyvet adott ki" - jelentette ki Saul Friedlaender izraeli történész, a Független Történészbizottság elnöke.

Romlatlan fiatalság

A médiacég az ifjúsági piacon olyan kiadványokkal jelentkezett, mint az "Izgalmas történetek" és a "Hitlerjugend karácsonyi könyve", amelyek forgalmát a korábbi hússzorosára növelték.

Épp ellenkezőleg

Kifejezetten hazugság volt az a széles körben terjesztett sztori, miszerint a nácik 44-ben "ellenzéki" hangja miatt záratták volna be a kiadót. A bizottság jelentése szerint ez a nyersanyaghiány miatt történt, a történet viszont arra ösztönözte a szövetségeseket, hogy hamar kiadják a vállalatnak a működési engedélyt.

Hasznot húzott a gettólakókból

Bár németországi központjában nem dolgoztatott zsidó kényszermunkásokat, Lettországban és Litvániában a Bertelsmann "indirekt" hasznot húzott az elhurcoltakból - szögezte le a történészbizottság. Heinrich Mohn cégvezető nem volt párttag, de készpénzadományokkal segítette az SS-t és tagja volt a rettegett szervezet "baráti körének". A médiacég szoros kapcsolatban állt a Propagandaminisztériummal. A második világháború ideje alatt 19 millió könyvet nyomtattak a hadsereg legnagyobb kiadójaként.

Bocsánatot kérnek

A Bertelsmann vezetősége most közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kér a cég háború alatti tevékenysége és múltjának meghamisítása miatt. "Őszinte bocsánatkérésünket szeretném kifejezni azok miatt a pontatlanságok miatt, amelyeket a Bizottság a cég történetében felfedett, csakúgy, mint azokért a háború alatti eseményekért, amelyekre a kutatás most rávilágított" - fogalmazott Günther Thielen, a Bertelsmann elnöke. Thielen megígérte, hogy hamarosan közzé teszik a 800 oldalas jelentést megalapozó dokumentumokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31