A rapkedvelő bika visszamegy dolgozni

A bukolika és a rap nagy ötvözője, Herman egy biotechnológiai kiállítás keretében nézegeti majd a leideni Naturalis múzem látogatóit.
Herman, a bika, embrió korában találkozott először a biotechnológiával, amikor teremtői, a hollandiai Leidenben bejegyzett, Pharming Group nevű biotech cég kutatói megajándékozták egy emberi génnel.

A transzgenikus technológiát alkalmazó kutatók elgondolása az volt, hogy Herman lányainak tejében tekintélyes mennyiségű laktoferrinre bukkannak. (Az anyatejben is megtalálható fehérje ugyanis megszünteti vagy megakadályozza a fertőzéseket, mivel megköti a vasat, így a szaporodásukhoz vasat igénylő baktériumok kitűnő ellenfele.)

Az 1990-ben indult program azonban kudarcba fulladt. A vártnál jóval kevesebb laktoferrint találtak, kivonása pedig túlságosan költségesnek bizonyult.

A vonatkozó holland törvényeknek megfelelően Herman 55 leszármazottját 1994-ben megölték. Herman azonban az össznépi rokonszenvnek és a nemzeti tudományos büszkeségnek köszönhetően megmenekült a vágóhídtól.

Hermanból médiasztár lesz

Kampány indult megmentésére, és médiaszereplővé vált. A nagyközönséget különösen az a jelenet hatotta meg, amikor az 1100 kilós, szarvaitól megfosztott óriás szelíden nyalogatott egy kismacskát. A népakaratnak engedve végül a holland parlament megkegyelmezett Hermannak, de elrendelte kasztrálását.

Azóta egészen tavaly nyár végéig békében teltek Herman napjai. Pihe-puha szalmaágyon alszik. Gondozója, Marije de Vos minden nap lekeféli. A rádión pedig hét éve éjjel-nappal szól a megnyugtató rap.

Tavaly nyáron azonban Herman kénytelen volt tudomásul venni, hogy nemcsak a dotkom-, hanem a biotech szektorban is forgandó a szerencse. A Pharming augusztusban csődvédelemért folyamodott. A cég azt is közölte, nem tudja állni a transzgenikus élőlények tartására előírt szigorú szabályok miatt igencsak tetemes tartási költségeket, ezért azt javasolja, Hermant altassák el.

De lesz-e rap a múzeumban?

Január elején érkeztek a megmentők. A Nedap technológiai cég és a Yarden biztosítási társaság természetes haláláig örökbe fogadta Hermant, és bejelentette, hajlandó fizetni az évi 40 ezer dolláros tartási költségeket.

A Naturalis nevű, leideni természettudományi múzeum pedig közölte, kiállítási tárgyként szívesen foglalkoztatná Hermant.

Békés öregkor helyett így Herman mehet vissza dolgozni. Három hónap múlva már egy állandó biotechnológiai kiállítás keretében szemléli a látogatókat.

Szerencséjére jobb társasága is lesz. Ugyanezen a kiállításon ér véget ugyanis Holly és Belle, a világ első klónozott teheneinek földi pályafutása. Haláluk után mindhárman kitömött formában a múzeum tulajdonába mennek át.

A Yarden, mely szolgáltatásai keretében kis havi díjért ízléses temetést is ígér fogyasztóinak, elégedetten nyilatkozta a sajtónak: Herman megmentése pompásan illeszkedik vállalati küldetésükbe: "tisztelet az életnek és a halálnak".

A holland állatvédelmi társaság azonban másként gondolkodik az állatok iránti tiszteletről. Szóvivőjük szerint "erkölcsileg helytelen Hermant egy múzemban kizsákmányolni". Ők azt látnák helyesnek, ha Herman a megszokott családias környezetben töltené hátralévő éveit. Nyugalomra van szüksége, hozzászokott a vidéki békéhez - mondja gondozója, Marije de Vos is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25