Harmincezres elbocsátás a Boeingnál

2001.09.19. 11:24
Körülbelül 30 ezer embert fog elbocsátani a Boeing polgári repülési részlegétől - szivárogtatták ki kongresszusi források. Az óriáscég a légitársaságok megroppanása miatt kénytelen drasztikusan csökkenteni a létszámot. Ez a legnagyobb leépítés, amelyet a terrortámadások után eddig elhatároztak.
Megugorhat a munkanélküliség Seattle-ben, ahol a cég korábbi központja is található, miután néhány hónap alatt akár 31 ezer ember is utcára kerülhet, jelentős részük a városban. A polgári repülési részlegnél összesen 93 ezren voltak a leépítés előtt, amelyet a gépmegrendelések várható csökkenésével indokolnak.

Jövőre százzal kevesebb

Míg a cég korábban úgy számolt, hogy idén 538 repülőt ad át a megrendelőknek, most már csak 500-zal kalkulálnak, hozzátéve, hogy ez is kizárólag akkor teljesülhet, ha a vevők képesek lesznek kifizetni az árut. A jövő évi terv eredetileg is némi csökkenést jelentett volna - 510-510 géppel - ám most már jóval kevesebb, mintegy 400 darab tűnik reálisnak.

A vállalat részvényárfolyama a New York-i tőzsde megnyitása óta eltelt két napban összesen több mint 25 százalékkal esett.

Kivár az európai konkurens

A Boeing nagy konkurense, az Airbus egyelőre nem nyilatkozott egyértelműen arról, hogy hasonló lépést tervez-e. Tulajdonosának, az EADS csoportnak szerdán délelőtt emelkedőben volt az árfolyama Frankfurtban.

Bush-javaslat a jövő héten

Az amerikai légitársaságok közben erőteljesen lobbiznak egy 10-20 milliárd dolláros szövetségi segélycsomagért, amely készpénzjuttatás emellett kedvezményes hitelekből állna. Egy tízmilliárdos javaslat már megbukott, de a Fehér Ház és a Kongresszus mértékadó körei sürgetik a segítséget. Norman Mineta közlekedési miniszter szerint az elnöki adminisztráció a jövő héten előállhat javaslatával.

A nagyok nem vállaták a fizetéscsökkentést
A légiforgalom visszaesésére és az ettől várható bevételcsökkenésre tekintettel néhány kisebb amerikai légitársaság vezetője jó példával jár elől, de a nagyok vezetői még nem takarékoskodnak saját javadalmazásukkal. A phoenixi Mesa Air Group Inc. vezérigazgatója 50 százalékos fizetéscsökkentést jelentett be a hét elején a cég elnöke, valamint önmaga számára, és 20 százalékos fizetéscsökkentést a vállalatvezetés többi tagja számára. A vezérigazgató évi 100 ezer dollárra csökkentette a saját fizetését. Az orlandoi AirTran Holdings Inc.-nél 15 százalékkal csökkentik a felső vezetők fizetését - remélve, hogy ezután fizetéscsökkentést ajánlhatnak a dolgozóknak is -, a denveri Frontier Airlinesnál pedig a felső vezetők fizetését 20-40 százalékkal faragják le. Ettől a cégtől a döntés után máris elbocsátottak 440 dolgozót. Miközben a nagy amerikai légitársaságok 24 milliárd dollár szövetségi segítségért folyamodnak Washingtonban, nincs jele, hogy vezetőik hajlandók lennének kevesebb fizetést fölvenni. Eközben a tíz legnagyobb amerikai légitársaság közül négynél az utóbbi napokban már összesen 26 500 állás megszüntetését jelentették be, és a négy legnagyobb vállalatnál összesen 70 ezer állás felszámolása várható hamarosan. A houstoni székhelyű egyik nagy, a Continental Airlines szóvivője kedden azt mondta, hogy nem kérik felső vezetőiktől kevesebb fizetés elfogadását. - Most különösen fontos a legjobb szakemberek megtartása - mondta, és hozzátette, hogy a vezetők részvényalapú prémiumai már úgyis elolvadtak. Nincsenek fizetéscsökkentési tervei a felső vezetők körében sem az American Airlinesnak, sem a Deltának, sem a United Airlinesnak - írta szerdán a The Wall Street Journal. A szövetségi kormányzat feltétel nélküli felhatalmazásával újabban elégedetlen demokrata párti képviselők azonban fölvetik, hogy ez így nem helyes. - A szövetségi kármentés feltételéül kell szabni, hogy mindenki hozzon áldozatot, aki a légitársaságokban érdekelt, beleértve a vállalatvezetőket, a dolgozókat és a részvényeseket - mondta John LaFalce demokrata párti képviselő, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja a lapnak.