Sokba kerül az euró nagy-britanniai bevezetése

A brit bankárszövetség számítása szerint ha a britek elutasítják az euró bevezetését a közeljövőben tartandó népszavazáson, akkor a pénzintézeteket a feleslegessé váló felkészülés miatt több millió font veszteség éri. Amennyiben a polgárok a csatlakozás mellett döntenek, az átállásra a brit bankoknak 1 milliárd fontot kell költeniük.
A brit bankoknak már az euró bevezetéséről döntő népszavazás előtt meg kell kezdeniük az új valuta megjelenésére való felkészülést, ha időben teljesíteni akarják a pénzügyminisztérium által az új pénz fogadására előírt menetrendet. A brit bankárszövetségnek a valutacseréről készült tervezete szerint a londoni kormánynak az euróról döntő esetleges sikeres népszavazástól számítva két és fél évet kell várnia a közös európai valuta készpénzeinek bevezetésére, még akkor is, ha a bankok jó előre megkezdik a felkészülést. Ez azt jelenti, ha jövőre rendezik meg a referendumot, akkor az euróbankjegyek és érmék 2006-ig még nem kerülnek forgalomba Nagy-Britanniában - írja a Financial Times.

A bankárszövetség becslése szerint a font euróra történő cserélése - amennyiben ezt megszavazzák a polgárok - 1 milliárd fontjába, vagyis 1,5 milliárd dollárjába kerül a brit bankoknak. Azonban a bankokat az euróbevezetés körüli bizonytalanságból eredő költségek is nyugtalanítják. A kiöregedő technikai eszközök cserélésénél az eurókompatibilis technológia beszerzése ugyanis több kiadással járna, azonban az újonnan megvásárolt fontalapú hardver és szoftver könnyen feleslegessé válhat, ha a közeljövőben sor kerül az euró bevezetésére.

Január helyett februárban legyen az euró-premier

A pénzügyminisztérium által javasolt hat hónap helyett a bankárszövetség két hónapot is elegendőnek tart az eurókészpénzek bevezetésére. A bankárok szerint ez a rövidebb időszak az eurózóna jelenlegi tagállamaiban is elegendőnek bizonyult a megszűnő nemzeti valuták és az euró együttes használatára. A bankszakma képviselői úgy látják: az euróra történő átállásnak februárban kellene megtörténnie, amikor az emberek jellemzően kevés készpénzt tartanak maguknál.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25