Bennfentes kereskedéssel vádolják Busht

Hivatalos dokumentumok bizonyítják, hogy George W. Bush amerikai elnököt jóelőre bizalmasan tájékoztatták 1990-ben a Harken Energy texasi olajvállalat pénzügyi gondjairól, néhány hónappal azelőtt, hogy Bush eladta Harken-részvényeit - írta vasárnap a Washington Post.
Az elmúlt hetekben a civil szervezetek és az újságok újra meg újra fölvetik az Egyesült Államokban: a jelenlegi elnök annak idején bennfentes kereskedelem útján került el egy nagy veszteséget. Körülbelül egy héttel azután, hogy eladta részvényeit, a papírok mélybe zuhantak a tőzsdén, mert kiderült, hogy a Harken vesztesége sokkal nagyobb volt az addig ismertnél.

Bush a Harken Energy igazgatótanácsának tagja volt, szavazati jog nélkül. Az amerikai tőzsdefelügyelet 1991-ben megvizsgálta Bush és mások részvényeladását, és nem találta vétkesnek a jelenlegi elnököt.

A Washington Post szerint a most napvilágra került dokumentumokból kiderül, hogy Bush, négy hónappal részvényeinek eladása előtt, más igazgatótanácsi tagokkal együtt bizalmas tájékoztatást kapott a cég vezetésétől arról, hogy a Harken Energy súlyos pénzzavarba került.

Az elnök és az alelnök - Dick Cheney - régi magángazdasági pénzügyei iránt azóta érdeklődik a sajtó, hogy a vállalati számviteli csalások és szépítgetések közelmúltbeli botrányai miatt megrendült a befektetők bizalma, és a New York-i tőzsde zuhan. Számos elemző úgy véli, hogy a bizalmi válság okozta tőzsdelejtőn lecsúszhat az egész amerikai gazdaság is, mert a tőkepiaci veszteségek a fogyasztás visszafogására késztetik az érintett amerikaiak millióit, a gyengülő árfolyamú cégek pedig nehezebben jutnak külső forráshoz, hiába vannak több évtizedes mélyponton a kamatok.

Bush elnök a hétvégi rádiónyilatkozatában felszólította a kongresszust: törvénnyel növelje a vállalati csalások büntetéseit és erősítse a könyvvizsgáló szakma ellenőrzését, mert erre van szükség az amerikai üzleti élet integritásának újjáteremtéséhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04