Szorongatják Busht korábbi részvényügye miatt

Aláírta az amerikai elnök a könyvelési csalások keményebb büntetéséről szóló törvénymódosítást, ám ezzel azonnal ki is újultak a támadások George Bush ellen, hogy tisztázza évekkel ezelőtti - egyébként már kivizsgált - részvényeladási ügyét.
Bush az aláírás után úgy fogalmazott, hogy a becstelen vállalatvezetők mostantól tudhatják, hogy le fogják őket leplezni és megbüntetik őket. A Demokrata Párt elnöke, Terry McAuliffe felszólította az elnököt, hogy járjon elől jó példával a bennfentes cégügyek elleni harcában és tárja elő tíz évvel ezelőtti részvény- és kedvezményes kölcsönügyének összes részletét.

Rosszkor adott el

Bush a Harken Energy Corp nevű olajcég igazgatójaként 1990-ben részvénypakettet adott el, nem sokkal azelőtt, hogy a cég komoly veszteségekről számolt volna be. A szigoráról híres értékpapír-felügyelet (Securities and Exchange Commission) egy évre rá kivizsgálta az ügyet és nem marasztalta el a későbbi elnököt, ám az eset azóta is elő-előkerülő témája a Bush-t támadóknak. Csakúgy, mint a Halliburton nevű cég vélelmezett könyvelési trükkje, amely Dick Cheney alelnök vezérigazgatósága idején történt.

Erősebb kontroll

A bűnös üzletemberekre most könnyű pénz helyett nehéz idők várnak - jósolta harciasan Bush. Szeptember 11-e után nem engedtük, hogy a félelem aláássa a gazdaságot, most pedig nem fogjuk engedni, hogy a csalás ugyanezt tegye vele - folytatta az elnök. Egyes büntetési tételek megemelésén és az értékpapír-felügyelet állami apanázsának emelésén felül az új törvénymódosítás létrehozott egy olyan bizottságot, amely az alaposan lejáratódott könyvvizsgáló cégeket fogja ellenőrizni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25