Murdoch biztonsági főnöke a tévés kódtörés hátterében?

A Guardian értesülései szerint Rupert Murdoch egyik cégének biztonsági főnöke irányította azt az akciót, amely során feltörték a Canal+ fizetős tévészolgáltatásának biztonsági kódjait.
A Canal+ hétfőn perelte be az NDS-t egy kaliforniai bíróságon. A Vivendi Universalhoz tartozó cég azt állította, hogy az NDS feltörte a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges intelligens kártyák kódjait, ezeket egy honlapon közzétette, és ezzel egymilliárd dolláros kárt okozott.

Az oldal üzemeltetője eltűnt

A brit lap által megszerzett dokumentumokból és e-mailekből az derül ki, hogy Ray Adams, a News Corporationhoz tartozó NDS biztonsági főnöke kapcsolatban állt Lee Giblinggel, az érintett szájt (az azóta megszűnt thoic.com) üzemeltetőjével, aki a botrány kitörése után eltűnt. Adams állítólag több ezer fontot fizetett Giblingnek a kódok közléséért.

Az NDS cáfol

Az NDS közölte, hogy valóban kapcsolatban állt az oldallal, de az együttműködés célja éppen a kódtörők és a hamisítók lefülelése volt. A brit parlament kereskedelmi bizottsága vizsgálatot kezdeményez az ügyben, mivel a brit ITV is a Canal+ rendszerét használja, és a leközölt kódok segítségével hamisított kártyák a cég szerint százmillió fontos kárt okoztak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37