Champagne: bor vagy pezsgő?

A Champagne nevet viselő, pár száz fős svájci falu bortermelői az EU bíróságához fordultak annak érdekében, hogy továbbra is champagne-nak hívhassák az általuk készített borukat. Az elnevezés használatát az EU és Svájc között nemrég életbe lépett egyezmények az azonos nevű francia pezsgő védelme érdekében tiltják meg.
A 660 lelkes Champagne svájci falu borászai az Európai Unió és Svájc között megkötött kétoldalú egyezményekben foglaltak ellen "fellebbeznek". A június 1-jén életbe lépett megállapodások értelmében ugyanis a kis délnyugat-svájci település bortermelői nem hozhatják champagne néven forgalomba fehér és vörös boraikat. Az egyezség szerint két évet kaptak arra, hogy más nevet adjanak az általuk készített nedűnek. A svájciak beadványával kapcsolatban a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságnak először azt kell eldöntenie, hogy illetékes-e az ügyben.

A bor nem nagy durranás, a pezsgő igen

A falu 42 szőlőhegyéből 39-et képviselő érdekvédelmi csoport vezetője elmondta: remélik, hogy az uniós jog majd igazat ad nekik, mivel túlságosan parányi szeletét foglalják el a piacnak ahhoz, hogy a jóval híresebb francia pezsgővel, a champagne-nyal versenyezzenek. Ezt alátámasztandó, azzal érvelnek, hogy borászaik évente 280 ezer palack bort állítanak elő, a franciák pedig több százmillió üveg champagne-t adnak el. A francia pezsgő piacát tehát szerintük alig sérti a svájci bor elnevezése, a kis falucska bortermelői viszont azt állítják: ha nem tüntethetik fel a címkéken a champagne elnevezést 770 ezer euró veszteség érheti őket.

Reklámnak nem rossz

Az Unió és a nem EU-tag Svájc egyezményeinek tárgyalása során a svájciak azzal is előálltak, hogy kisebb betűkkel szerepeltetik a champagne megnevezést, azonban Franciaország hajthatatlan, mind ez ideig határozottan elutasítja a Champagne szó bármiféle módon történő feltüntetését a svájci boron. Mindenesetre a svájciak a vitán csak nyerhetnek, hiszen keresetük elutasítása esetén is óriási reklámhoz jutnak, tájjellegű boraikat egész Európa megismeri.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19