Kínában törvényesítették a magántulajdont

Az Országos Népi Gyűlés tízéves előkészítés után fogadta el a magántulajdonról szóló, mérföldkőnek mondott törvényt. A parlament kis számú, ám befolyásosnak mondott csoportja a "féktelen privatizácótól" tartva ellenezte a jogszabályt. A jogalkotók kiegyenlítették a hazai és külföldi tulajdonú vállalatok adóterheit is.

Elfogadta a kínai parlament pénteken a magántulajdonról szóló, mérföldkőnek számító törvényt, valamint a külföldi és hazai vállalatok adóterheit kiegyenlítő jogszabályt. Az Országos Népi Gyűlés kéthetes éves ülésszaka zárónapján szavazott a magántulajdonról szóló törvényről.

A jogszabály egyszerre hivatott védelmezni a magán-, a közösségi és az állami tulajdont, jóllehet a hivatalos tömegtájékoztatás Peking továbbra is a közösségi tulajdont kívánja a gazdaság középpontjába állítani. A termőföld továbbra is állami tulajdonban marad.

Tízéves előkészítés után szavaztak

A törvényt a 2979 tagú parlament 2799 szavazattal, 52 ellenszavazattal és 37 tartózkodás mellett fogadta el. A jogszabály elfogadását hosszas, tízéves előkészítés előzte meg, s rekordszámú, hét olvasatban tárgyalták, mielőtt szavazásra bocsátották.

A törvényt a képviselők kis számú, ám befolyásos csoportja arra hivatkozva ellenezte, hogy a jogszabály veszélybe sodorja az állam vezető szerepét és teret enged a féktelen privatizációnak, amely tovább mélyíti majd a gazdag és szegény rétegek jövedelme között tátongó szakadékot a közel 1,3 milliárd lakosú ázsiai országban.

A kínai parlament hasonló szavazataránnyal elfogadta azt a törvényt is, amely egyaránt 25 százalékban szabja meg a kínai és a külföldi vállalatok adóterheit. Ezzel jövő év január elsejétől megszűnik a külföldi cégek adókiváltsága, hiszen eddig átlagosan 15 százalékos társasági adót fizettek, szemben a kínai vállalatokat elvben sújtó 33 százalékos adóval.

Elemzők valószínűtlennek tartják, hogy az adóterhek növelése elriasztaná a külföldi befektetőket Kínától. Szerintük az adóemelésnél nagyobb súllyal esik latba számukra az, hogy az ázsiai országban szükség van a jogállamiság további erősítésére és az átlátható szabályozás megteremtésére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32