1100 milliárd forint jutalmat buknak a brit bankárok

2008.05.09. 08:40
A globális hitelválság elhúzódó hatásai miatt a tavalyinál csaknem 3,5 milliárd fonttal (1100 milliárd forinttal) szegényebb karácsonya lesz az idén a londoni City befektetési bankárainak, akik jövőre sem számíthatnak sokkal nagyobb prémiumokra, áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet új előrejelzésében.

A Gazdasági és Üzleti Kutatások Központja (CEBR) - az egyik legnagyobb, nem befektetési banki jellegű londoni gazdaságelemző cég - felülvizsgált becslése szerint a 2008-as prémiumszezonban az előző évi 8,514 milliárd fontnál 40 százalékkal kevesebb, összesen 5,074 milliárd font jutalomra számíthatnak a londoni pénzügyi központ banki alkalmazottai. A CEBR a fél éve kiadott előző prémiumbecslést így több mint egymilliárd fonttal lefelé módosította, tavaly októberben ugyanis még 6,2 milliárd font jutalomösszeget jósolt a 2008. végi prémiumszezonra.

A ház elemzői szerint a felülvizsgálatot a súlyos és elhúzódó hitelpiaci felfordulás indokolja, amelynek következtében meredeken zuhantak a vállalati egyesülési és felvásárlási (M&A) tranzakciók és az egyéb befektetési banki ügyletek. A CEBR becslése szerint 2007 utolsó negyedében a brit piacon lebonyolított M&A-tranzakciók értéke a fele volt az egy évvel korábbinak.

A ház azzal számol, hogy a citybeli bankárok még jó ideig érezni fogják a zsebükön a hitelválságot. Az új becslés szerint a 2009-es prémiumszezonban sem lesz 5,5 milliárd fontnál sokkal több a kifizetett összjutalom, és a prémiumrendszert hosszú távon valószínűleg teljesen át is fogják szabni.

Erősen érződik ugyanis az a vélekedés, hogy a bankárokat a hibás döntésekért jutalmazzák. A hitelpiaci megroppanás felveti azt a "hatalmas kérdést", hogy a Cityben honos jutalmazási kultúra nem az eltúlzott kockázatvállalást ösztönzi-e, áll a CEBR elemzésében. A City bankárait nem csupán prémiumuk csökkenése, hanem állásuk elvesztése is fenyegeti. A londoni pénzügyi szolgáltató szféra nemzetközi promóciós tevékenységét ellátó társaság, az International Financial Services London (IFSL) becslése szerint a citybeli állások száma az idén valószínűleg 10 ezerrel csökken, vagyis az elmúlt években teremtett 40 ezer befektetési banki állás negyede odavész.

A CEBR adatai szerint tavaly még rekord szintre, 349 ezer fölé emelkedett az úgynevezett City-típusú munkahelyek száma a londoni pénzügyi központban; 10 ezer fő elbocsátása 2,9 százalékos leépítésnek felelne meg. Más londoni elemzők még borúlátóbbak. Az Experian gazdasági előrejelző csoport, amely a kormánynak és a magánszektornak egyaránt készít rövid távú pénzügyi prognózisokat, néhány hete közzétett előrejelzésében azt írta: számításai szerint a City-típusú állásoknak akár az 5 százaléka is odaveszhet a következő egy évben.

A JP Morgan befektetési csoport a következő két évre 21 ezres elbocsátást jósolt a Cityben. Az IFSL nemrég Londonban közzétett éves globális banki jelentése szerint tavaly ugyan még nagyon jól ment a befektetési bankoknak világszerte, idén azonban már feleződhet az ágazat adó előtti profitja, és a hitelpiaci válságból eredő kényszerleírások meghaladhatják a 400 milliárd dollárt.