Sokat dolgoznak a csehek

Az évi 1972 óráról 2017 órára nőtt a cseh munkaidő, így a csökkenő foglalkoztatottság mellett is nőtt a termelékenység.
A cseh ipar növekedési üteme tavaly rekordot döntött 10 százalék körüli szárnyalásával. Ezt úgy érte el az ágazat, hogy közben egyre kevesebb embert foglalkoztat. Többek között azért, mert az alkalmazottaknak egyre hosszabb a munkaidejük - állapította meg a Mladá Fronta Dnes.

A munkaidő az elmúlt egy évben egy teljes munkahéttel hosszabbodott, mégpedig az évi 1972 óráról 2017 órára - írja a lap az OECD-re, a Cseh Statisztikai Hivatalra és a HVB Bank becslésére hivatkozva. Ez figyelemreméltó mutató, mivel az Egyesült Államokban az éves munkaidő 1792 óra, Japánban 1801 óra, az egyre inkább riválisnak számító Szlovákiában pedig 1814 óra. - Az alkalmazottak átlagosan 2,3 százalékkal több órát dolgoztak tavaly, mint egy évvel korábban - idézi a lap Pavel Sobíseket, a HVB Bank elemzőjét.

A meghosszabbodott munkaidő csak részben írható a 2003-asnál kettővel több munkanap számlájára, a döntő ugyanis a megnövekedett túlórák, a végigdolgozott hétvégék voltak. Az OECD statisztikája szerint a csehek a világon a legtöbbet dolgozó nemzetek közé tartoznak. Szakértők szerint a cseh ipar az egyre nagyobb megrendelések láttán először a belső tartalékokat mozgósította, a vállalatoknál meghosszabbodott a munkaidő, s csak ha ez sem volt elég, akkor vettek fel új munkaerőt. Ezzel magyarázható a fáziskésés a cseh ipar mintegy 30 hónapja tartó lendülete és a munkanélküliek számának csupán az utóbbi hónapokban kezdődött mérséklődése között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25