Túl sokat keresnek a német csúcsvezetők

2008.05.07. 07:26
A közvélemény és a politikai körök által is gyanakodva figyelt - esetenként két számjegyű eurómilliókban kifejezhető - csúcsvezetői fizetések korlátozására alkalmas tervet ismertetett a német szociáldemokrata párt.

E szerint a vállalatok a jövőben csak az első millió eurót vonhatnák le teljes egészében az adóalapjukból, az e feletti hányadot pedig csak részlegesen, például 50 százalékos arányban.

Az SPD fontosnak tartaná, hogy a legmagasabb fizetések az ágazatban más, hasonló státusú foglalkoztatottak javadalmazásához igazodjanak. A javaslatot azonban a vállalati és részvényjogban jártas szakemberek máris vitatják, mert az sérti az egyenlőségnek és a foglalkozás szabad megválasztásának az alkotmányban megfogalmazott elvét.

Problémásnak tartják emellett, hogy a korlátozás csak a csúcsvezetőkre vonatkozna, holott egy-egy befektetési bankár beosztottként is kereshet hatalmas összegeket. A terv kritikusai ráadásul hivatkoznak amerikai példákra is, ahol a magas kifizetések fékezésére tett kísérletekre az érintett cégek a részvényopciókkal végrehajtott machinációkkal válaszoltak.

A Die Welt által ismertetett felmérés szerint a lakosság több mint kétharmada egyetértene azzal, ha törvényi úton maximálnák a csúcsvezetői juttatásokat. A keletnémet tartományban még a megkérdezettek háromnegyedénél is magasabb arányban támogatnák a hasonló kezdeményezéseket.