Gazdag lehetne, de nem akar

Luc Deprez, a motorizált bőrönd atyja kidolgozta a kényelmes bevásárlókocsit, amely mintegy két méteres távolságból magától követi gazdáját, ám a feltaláló kijelentette, nem dobja piacra az egyébként működő és levédetett találmányt.
Nem akarok eladni semmit sem. Csináltam egy mintapéldányt, ennyi elég nekem. Az én titkom marad - indokolta az üzleti hasznosítás elvetését Deprez.

Követ

A mágikus kocsi elemmel működik és a De Morgen című lap tudósítása szerint napelemekkel is felszerelték, hogy az akku tovább tartson. Az Index reálgazdaság tanszéke szerint még a belga szupermarketekben sem süt a nap, így Deprez valószínűleg az előkertben napoztatja találmányát vásárlás előtt. A kocsi úgy két méter távolságból hűen követi gazdáját, aki így két kézzel halmozhatja belé az árut.

A fékezhetetlen bőrönd

Deprez korábbi találmánya a motorizált bőrönd. A salon.com archívuma szerint ezt egy amerikai feltaláló-börzén mutatta be. Az bőrönd dugóban, vagy más rendkívüli szituációban járműként szolgál, ugyanis legfeljebb 20 kilométeres óránkénti sebességgel tud haladni. A kormányzást opcionálisan beszerezhető kormánykerékkel vagy hangvezérléssel oldhatjuk meg. A Salon kéjes élvezettel számolt be arról, hogy Depreznek milyen nehézséget okozott a fejlesztési stádiumban lévő száguldó bőrönd megfékezése.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25