Távozik a Deutsche Telekom vezérigazgatója

A német kormány a Deutsche Telekom egyik régi vezető tisztviselőjét, Gerd Tenzer műszaki igazgatót jelölte ki arra, hogy felváltsa Ron Sommert a vezérigazgatói székben. A váltás oka, hogy a német távközlési vállalat a két évvel ezelőtti csúcsponthoz képest csaknem 90 százalékot veszített piaci értékéből.
A Reutersnek nyilatkozó egyik vállalati vezető azt mondta, hogy kedden hivatalosan is Tenzert ajánlják vezérigazgatónak a húsz tagú felügyelő bizottságnak, amelynek négytagú elnöksége pénteken este váratlanul összeült, és - hivatalosan meg nem erősített hírek szerint - döntött a személycseréről.

Sommer 1995 óta vezeti a DT-t. A Der Spiegel úgy tudja, hogy Tenzer nem a végleges személy a vezérigazgatói poszton, a veterán vállalati vezető csak átmenetileg tölti majd be a posztot.

Mélyrepülés

Korábbi lapértesülések szerint az újjáválasztásáért küzdő Gerhard Schröder német kancellár még a szeptemberi választások előtt meneszteni akarja Sommert. A német távközlési cég - amelyben az államnak 43 százalékos részesedése van - a 2000. márciusi csúcsponthoz képest csaknem 90 százalékot veszített piaci értékéből.

Sommer 3 millió német kisbefektetőt bírt rá DT-részvények vásárlására, de népszerűsége a távközlési papír zuhanásával arányosan apadt. Miután egy legutóbbi felmérés szerint a németek fele hasznosnak tartaná távozását a cég éléről, a választások közeledtével személyes sorsa mindinkább előtérbe került.

A Matáv az anyavállalatával együtt mozog

A német vállalat az elmúlt évek akvizíciós hullámával 62 milliárd eurós adósságot halmozott fel, s a hitelminősítők alaposan lerontották vállalati adósi besorolását, nem látva garantáltnak az idei, 10 milliárd eurós adósságcsökkentési terv végrehajthatóságát.

A Standard and Poor's a Matáv besorolását is visszaminősítette, éppen a DT stratégiai befektetői pozíciója miatt, közölve: a magyar cég besorolása és a besorolás kilátása továbbra is a német anyacégével együtt fog változni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája