Drasztikus leépítési tervek a Deutsche Telekomnál

A Deutsche Telekom, Európa legnagyobb távközlési vállalata, a Matáv többségi tulajdonosa 2005 végéig több mint 50 ezer munkahelyet akar leépíteni, a szám elérheti az 55 ezret is - írja a Die Welt.
Az intézkedésről más lapokban is megjelentek beszámolók, és a külföldi leépítéseknél mindenütt a 11 ezres szám szerepelt. A Die Welt megjegyzése szerint a 11 ezer fős leépítés főleg a külföldi leányvállalatok vezetékes ágazatait érinti. A Financial Times Deutschland a magyarországi, szlovákiai és a horvátországi Telekom-érdekeltségeket említi, mint ahol leépítések lesznek.

Minden ötödik dolgozótól megválnak

Az 55 ezer fős leépítés azt jelenti, hogy minden ötödik Telekom-dolgozót elbocsátják. A bonni székhelyű konszern az idei év első felében világszerte 256 ezer embert foglalkoztatott a Die Welt adatai szerint. Egyedül Németországban 35-40 ezer ember lesz kénytelen megválni eddigi munkahelyétől. A legkomolyabb leépítés - közel 30 ezer fős - a vezetékes hálózatnál, a T-Comnál lesz. Már ebben az évben 7250-nel csökken a munkahelyek száma, 2003-ban 14 ezerrel, 2004-2005-ben további 8300-zal.

Heinz Klinkhammer, a Deutsche Telekom személyzeti főnöke a Die Weltnek azt mondta, hogy 5500 munkahely szűnhet meg a konszern működtetésével és az ingatlanok kezelésével foglalkozó területeken, ezer a T-Mobile Deutschland mobilszolgáltatónál (itt a szám még nőhet), s 2003 végéig a 43600-ból 3500 embert elküldenek a T-Systems leányvállalattól is.

A legrosszabb esetre készült forgatókönyv

A Deutsche Telekom egyik szóvivője a "legrosszabb esetre készült forgatókönyvnek" nevezte a Die Weltben napvilágot látott adatokat, mondván, hogy ezek a számítások nem a vállalat jelenlegi tervezésein alapulnak, a T-Systemsszel és T-Mobile-lal kapcsolatos leépítésekről még nem született döntés.

A Telekom 64,2 milliárd eurós adósságtömeggel birkózik, amelyet 2003 végéig 50 milliárd euróra kívánnak csökkenteni. A cég nettó vesztesége az idei első fél évben 3,89 milliárd euró volt a tavalyi első félévi 394 millió eurós nettó veszteség után.

Mindenki rontotta a cég adósi besorolását

Az utóbbi hónapokban mind a három nagy nemzetközi hitelminősítő elsőrendűről közepesre (A mínusz/A3-ról BBB plusz/Baa1-re) minősítette le a Deutsche Telekom adósi besorolását a cég nagy adóssága és az adósságcsökkentés késlekedése miatt.

A Moody's Investors Service és a Fitch Ratings ugyanakkor nem módosította a Matáv besorolását, nem úgy, mint a Standard and Poor's, amely a német anyacéggel egyidőben a magyar szolgáltató hosszú távú besorolását is A mínuszról BBB pluszra - az elsőrendű A mínusz szuverén magyar devizaadósi minosítés alá - süllyesztette.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19