Bármennyit kifizetnek a popsztároknak

Présbe fogták nagy amerikai konkurensei a brit EMI lemezkiadót, amely korábbi ajánlatára ráduplázva kénytelen 40 millió fontot (16 milliárd forintot) fizetni legnagyobb sztárjának, Robbie Williams-nek, hogy megújítsa szerződését. Az EMI annak ellenére kifizeti a horribilis összeget, hogy nemrég kénytelen volt bejelenteni 1800 alkalmazottjának elbocsátását. A cég új koncepciója: ahelyett, hogy több száz előadóval kötne szerződést, "megvesz" 2-3 olyan sztárt, akik rendszeresen 10 milliós példányszám felett adnak el és még ötöt, akik 5 millió körül produkálnak.
Bár az EMI nemrég alaposan megégette magát egy korábbi szupersztárral (Mariah Carey-nek 38 millió fontot perkáltak ki csak azért, hogy felbontsa szerződését és ne gyártsa tovább az eladhatatlan albumokat), most újabb kísérletet tesznek egy üzletileg sikeres előadó megszerzéséért.

Ötödölés

Hiába számít 150 millió fontos adózás előtti eredményre, a brit lemezkiadó kénytelen megválni munkatársainak ötödétől, hogy költségei csökkentésével megkezdje hatalmas adósságainak lefaragását. A cég az elmúlt hat hónapban kétszer is kénytelen volt bejelenteni, hogy profitja esetleg nem éri majd el a korábban tervezettet.

Csak a sztárok maradhatnak

Az EMI új stratégiája, hogy kiseprűz mintegy 400 alulteljesítő előadót és befektetéseit néhány nagyágyúra koncentrálja. A kirúgandók listáján állítólag szerepel Victoria Beckham és a Pet Shop Boys is.

Nem könnyű, de nem tehetnek mást

Bár Alain Levy, a zenei részleg új vezetője a múlt héten még arról panaszkodott, hogy a cégnek mostani helyzetében nehéz lenne Williams-kaliberű sztárt igazolni, az eladósodott kiadó most kénytelen volt eredeti ajánlatát megduplázni. Kezdetben ugyanis 15 millió fontot ajánlottak az énekesnek - akinek legutóbbi lemeze, a Swing When You're Winning című feldolgozás-album 5 millió példányban fogyott eddig - de Williams ezt nem fogadta el.

Nyomult az Universal is

Közben elterjedt, hogy amerikai kiadók is megkörnyékezték az énekest, a hírek a Shaggyt, Eminemet és a U2-t futtató Universalról szóltak. Az EMI-nak létkérdés az egyik legnépszerűbb európai előadó megtartása, ezért a következő öt lemezért végül 40 millió fontot ajánlottak. Willimas még nem nyilatkozott.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32