Film készül az Enron-botrányról

Murdoch FX nevű televíziós csatornája már dolgozik egy két és fél órásra tervezett film forgatókönyvén, amely Amerika valaha volt legnagyobb vállalati csődjéről fog szólni. A bemutató határidejét egyelőre képtelenség kitűzni, a szövevényes ügyben ugyanis naponta történnek új fordulatok. A korábbi vezérigazgató egy kongresszusi bizottság előtt például szemrebbenés nélkül állította, halvány fogalma sem volt arról, hogy a dolgok rossz irányba mennek.
Az eddigi legnagyobb csőd, manipulált könyvelés, megsemmisített dokumentumok, saját részvényeiket időben elpasszoló, a munkavállalókat viszont személyes csődbe taszító csúcsmenedzserek, eltapsolt nyugdíjalap, homályos Fehér Házi kapcsolatok, öngyiklosság - kell-e több egy izgalmas filmhez? Murdoch csatornája szerint nem.

Bár az FX mindenképpen el akarja készíteni a filmet, a cég elnöke, Kevin Reilly szerint nem akarnak minden áron elsők lenni, hiszen az új és új fordulatok még számos előre nem látható csavart tartogathatnak.

Belső szakértők

A forgatókönyv elkészítésében tanácsadóként fog részt venni az Enron több egykori vezetője és munkatársa. Reilly álmélkodva említette, hogy naponta olvashatunk új leleplezéseket az ügy üzleti és emberi oldaláról, így először meg kell várni, hogy a dolgok kiforrják magukat.

Nem tudta

Az emberi oldal csütörtök délután tárulkozott fel legutóbb egy kongresszusi bizottság előtt, ahol Jeffrey Skillinget, az óriáscég egykori vezérigazgatóját hallgatták meg. Skilling tavaly augusztus 14-ikén személyi okokra hivatkozva lemondott, a vállalat december 2-ikán csődbe ment. A menedzser a bizottság előtt faarccal állította, hogy nemhogy nem volt fogalma a közelgő bukásról, de egyenesen abban a hitben volt, hogy remekül futó ügyeket hagy maga után. A bizottság tagjai - hogy, hogy nem - hitetlenkedtek.

Következzék egy rövid részlet a forgatókönyvíróért kiáltó meghallgatásból:

James Greenwood (republikánus képviselő Pennsyvaniából):

Mr Skilling, az Ön távozása után az Enront durva földrengés rázta meg. Önnél sokkal alacsonyabb beosztásban dolgozó emberek látták a repedéseket a falakon, érezték a rezgéseket, hallották, hogy csörögnek az ablaküvegek. És azt képzeli, hogy elhisszük, Ön ott ült az irodájában és fogalma sem volt arról, hogy az épület mindjárt összeomlik?"

Jeffrey Skilling: Távozásom napján úgy tudtam, hogy a cég jó pénzügyi helyzetben van.

Átverés

Skilling egyébként annak az Enron által készíttetett belső vizsgálatnak az eredményét sem kommentálta érdemben, miszerint a vállalat szisztematikusan meghamisította üzleti eredményeit, becsapva ezzel részvényeseit, milliókat hozva a menedzsereknek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04