Az Enron beperli a Bank of Americát

A csődbement óriáscég kártérítést követel, mert néhány nappal az Enron összeomlása előtt a bank állítólag több mint százmillió dollárt emelt le jogtalanul a vállalat egyik számlájáról.
Az Enron New Yorkban benyújtott keresete szerint a Bank of America 123,2 millió dollárt emelt le az energetikai cég számlájáról három nappal a csőd bejelentése előtt, közölte a Reuters. A lépést az Enron többszöri kérésére sem indokolták, és még a vállalat hozzáférését is letiltották.

Az Enron kamatostul akarja visszakapni a pénzét

Az Enron képviselői úgy vélik, a Bank of America lépése katasztrofális következményekkel járt, az Enron forgótőkéje végzetesen megcsappant, miközben a bank jogtalan előnyre tett szert a többi hitelezővel szemben. A keresetben a vállalat azt követeli, hogy a bank a 123 milliót kamatostul adja vissza, és ezen felül fizessen kártérítést is. A cég azt is szeretné elérni, hogy a bank csökkentse az Enronnal szembeni követelését.

Hiányzó hatszázmillió

Az Enron-botrány 2001 végén kezdődött, mikor az amerikai hatóságok hibákat találtak a cég könyvelésében. A hír hatására a részvényárfolyam zuhanni kezdett, majd a 101 milliárd dolláros árbevételű, a világ negyven országában 21 ezer embert foglalkoztató vállalat elismerte, hogy 1997 és 2001 között nyeresége hatszázmillióval alacsonyabb volt, mint annak idején állította. Az óriáscég csődje magával rántotta könyvvizsgálóját, a csalás miatt már elmarasztalt Arthur Andersent is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32