Késhet az európai autókereskedelem liberalizációja

Az Európai Parlament elutasítja a brüsszeli bizottság tervét az autókereskedelem liberalizálásának legfontosabb pontját illetően, és fenntartaná az autógyárak jogát a kereskedők működési körzetének kijelölésére.
Az Európai Parlament (EP), bár általában egyetért a brüszszeli reformtervvel, múlt héten hozott nem kötelező érvényű határozatában kiállt amellett, hogy csak később léptessék életbe annak legfontosabb pontját, melynek értelmében megtiltanák az autógyáraknak, hogy korlátozzák a márkakereskedők működési körzetét.

A 2003 októberében érvénybe lépő szabályozás szerint radikálisan felszabadítanák az autóforgalmazást, megszüntetve azokat a feltételeket, amelyekkel az autógyárak magukhoz kötik a márkakereskedőket.

Az EP támogatta a csomagterv legnagyobb részét, de azt tartotta kívánatosnak, hogy erről a záradékról csak 2005-ben szülessen döntés, azt követően, hogy a bizottság ismét értékeli a kialakult helyzetet.

Mario Monti szerint versenyellenes a javaslat

Mario Monti, a bizottság versenypolitikáért felelős tagja azonban elveti az EP javaslatát, amely szerinte súlyosan korlátozná a versenyfeltételeket; némi halasztásra hajlandó ugyan, de újabb felülvizsgálat nélkül.

Bár a parlament véleménye nem köti Brüsszelt, sőt a tagállamok sem akadályozhatják meg az új szabályozást, Németország, Olaszország és Franciaország, valamint az autógyárak lobbitevékenysége ezzel újabb támogatást kapott, amit a megfigyelők szerint a bizottság nem hagyhat teljesen figyelmen kívül.

A csomag többi részével egyetért az Európai Parlament

A csomag többi pontja a parlamenttől is zöld utat kapott: így csak kétéves felmondási idő után szüntethető meg a márkakereskedő és a gyár kapcsolata, valamint az autógyárnak kompenzációt kell fizetnie, ha a kereskedő a szerződés felmondása előtt jelentős beruházást hajtott végre.

Nem kötelezheti a gyár a forgalmazót arra sem, hogy az adott márka minden típusát értékesítse, és ugyancsak szabadon döntet arról, hogy más márkájú autóval is kereskedik-e.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19