Ötven főnél kezdődik a munkahelyi agora

Az Európai Parlament szerdán szavaz arról az irányelvről, mely szerint az unióban a munkavállalókat megilleti a tájékoztatás a fontos cégdöntésekről.
Az új szabályozás szerint a foglalkoztatottaknak joguk van az átfogó tájékoztatásra cégük gazdasági és pénzügyi helyzetéről, valamint a vezetés lényegi döntéseiről, így a tervezett elbocsátásokról, átalakításokról vagy cégbezárásokról.

Az uniós alkalmazottak felét érinti

A döntéseket addig fel kell függeszteni, amíg az érintettek hozzászólását meg nem hallgatták.

Ezzel az alkalmazotti állomány lehetőséget kap arra, hogy közreműködjön a döntésekben, illetve a lehetséges következmények enyhítésében - írja az APA.

Az irányelv egyelőre csak a legalább 50 főt foglalkoztató cégekre vonatkozik. Az Európai Bizottság adatai szerint az uniós foglalkoztatottak mintegy 50 százaléka ebbe a körbe tartozik.

Három év lenne a bevezetésére

Az EU-tagországoknak az irányelvet három éven belül át kell ültetniük nemzeti törvényeik közé. A 100 főnél többet foglalkoztató cégek esetén további egy év áll rendelkezésre.

Jelenleg több EU-országban nincsenek ilyen előírások. Az egyes országok már meglévő szabályozását viszont az új irányelv nem érinti.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32